Pesti Srácok

Rákay Philip: elegem lett, hogy a Facebookon Gyurcsány Ferenc csupán egy laza vicceskedő, tintás nagybácsi

Rákay Philip ismét egy Facebook-videóval lepte meg követőit kedden, amelynek témája, hogy miért kezdett intenzív facebookozásba. Elmondta: a Megafon Központtal azért kezdtek el közösen dolgozni, hogy a Facebook felületén is mindenkihez eljuthasson a patrióta értékrend.

A televíziós műsorvezető azt mondta, mindig is fontosnak tartotta, hogy kiálljon a nemzeti értékek mellett.

– tette hozzá Rákay Philip.

PestiSracok facebook image

– vallotta be Rákay Philip. Hozzáfűzte: sokkoló, hogy a Facebookon Gyurcsány Ferenc csupán egy laza vicceskedő, tintás nagybácsi. Az a Gyurcsány, aki szemeket lövetett ki. Azt, hogy hogyan jutottunk idáig, Rákay azzal magyarázza: a liberális hálózat műhelyeit a külföldről pénzelt NGO-k már vagy tíz éve folyamatosan képzik, elárasztva a netet a balos propagandával.

– hangsúlyozta. A volt Hír TV-s pont ettől sokallt be, a balos véleménytúlsúlyból, ez volt az a pont, ahol úgy döntött, tenni fog ellene. Elmondása szerint, harminc év közmédia-szereplés után is úgy érzi, a Facebook egy teljesen más világ. Amikor találkozott a Megafon Központ csapatával, Rákay Philip hamar igazolva érezte, hogy van értelme a közös munkának, ugyanis heti szinten milliókat értek el a patrióta értékrendet közvetítő videókkal. Hozzátette: a Megafon Központtal az a tapasztalatuk, hogy a közösségi média világában is lehet sikeres egy hazafi, feltéve, ha őszintén, bátran kiállunk az igazunkért. Minden közéleti kérdés ma már a neten dől el, így valószínűleg a 2022-es választás is itt zajlik majd. Rákay Philip felhívta a figyelmet: csak akkor tud a nemzeti oldal felülkerekedni, ha mindenki beleáll.

Forrás/fotó: Rákay Philip Facebook-videója

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.