Pesti Srácok

Letartóztatták azt a pedofil férfit, aki saját gyermekét is zaklatta

Letartóztatták azt a pedofil férfit, aki saját gyermekét is zaklatta

Kiskorúakról készült pornográf felvételeket szerzett meg és tartott, valamint saját gyermekét is bántalmazta szexuálisan a gyanú szerint. A Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását - írja az origo.hu.

A portál beszámolója szerint a 35 éves férfi 2019-től egészen mostanáig több száz gyermekpornográf képet szerzett meg, amelyeket budapesti otthonban, felhőalapú tárhelyre feltöltve tartott. Ezen túl szexuálisan bántalmazta másfél éves gyermekét. A rendőrök elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről – közte a nevelése alatt álló személyről – készült pornográf felvétel megszerzésével, tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette és hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt - fogalmaz a portál. A Fővárosi Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, azért, hogy ne szökhessen meg, ne veszélyeztethesse a bizonyítást, és ne követhessen el hasonló bűncselekményt. A bíró ezzel egyetértett, és elrendelte a letartóztatását egy hónapra - zárul az origo cikke.

Forrás:

origo.hu

PestiSracok facebook image

;

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.