Pesti Srácok

Salvini a járvány okozta vészhelyzet után tartana választásokat

null

Az olaszországi választásokat akkor kellene megtartani, amikor már elmúlt a járvány miatti vészhelyzet – vélekedett szombaton Matteo Salvini, az olasz Liga párt és a jobboldali koalíció vezetője.

A politikus szombati sajtótájékoztatóján, amelyet az ellene a Gregoretti-ügyben zajló bírósági eljárás újabb ülése után tartott, kifejtette, hogy szerinte Olaszország rálépett a választások felé tartó útra. Salvini úgy vélte, a nemzeti érdekek és az olasz gazdaság szempontjából mielőbbi kormányváltásra lenne szükség. Úgy fogalmazott: a jelenlegi kormány káros az országra nézve, és képtelen újraindítani a gazdaságot. Hangsúlyozta, hogy a legjobb az azonnali jobbközép kormányzás lenne, de a jelenlegi egészségügyi helyzetben, betegekkel teli kórházakkal nehéz februárban vagy márciusban választásokat elképzelni, ezért a voksolást a vészhelyzet elmúlása után kell megtartani. Addig is azonban a stabilitás és az európai gazdasági helyreállítási források minél megfelelőbb felhasználása érdekében Matteo Salvini szerint nemzeti egységprogramra van szükség. Hozzátette: ennek érdekében kész egyeztetni Giuseppe Conte kormányfővel.

A Liga vezetője beszámolt az ellene a szicíliai Catania bíróságán október 3-án indított előzetes eljárás zárt ajtók mögött tartott második üléséről. Volt belügyminiszterként 2019 júliusában öt napig nem engedélyezte a Gregoretti katonai hajóval érkezett migránscsoport partra szállását. Salvini elmondta: a bíróságon ismét hangsúlyozta, hogy felelősséget vállal döntéseiért.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Hozzátette, hogy belügyminisztersége alatt, 2018 és 2019 nyarán sikerült majdnem lenullázni a veszélyes tengeri migrációs útvonalon meghaltak számát, és nyolcvan százalékkal csökkentek az érkezések. Abszurdnak nevezte, hogy a maffiaperekre fenntartott bírósági bunkerteremben kell védekeznie, miközben még az ügyészség is elvetette a vele szembeni vádemelést, úgy ítélve meg, hogy miniszterként a kormány által közösen hozott intézkedések szerint cselekedett. Kifejtette: egyedül a civilszervezetek szorgalmazzák a vádemelést.

– jelentette ki. Salvini védőügyvédje, Giulia Bongiorno elmondta: részletes dokumentációt nyújtottak be a bíróságra az első Conte-kormánynak a migránshajókat érintő döntéseiről.

– jelentette ki.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.