Pesti Srácok

Szijjártó: Nem érdemes kockáztatni újabb migrációs hullámokat, tilos játszani Európa biztonságával

null

Az Európai Unió biztonsága jelentős részben továbbra is Törökország kezében van. Ha Ankara nem tartóztatná fel a migránsokat, akkor nagyon gyorsan olyan tumultus alakulna ki a Nyugat-Balkánon, hogy több százezer illegális bevándorló jelenne meg Magyarország déli határán – mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában azt követően, hogy török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval tartott megbeszélést.

Szijjártó Péter az egyeztetést követő közös sajtótájékoztatón sürgette Brüsszelt, hogy hiánytalanul fizesse ki Törökországnak azt a 6 milliárd eurót, amelyet a 2016-os migrációs megállapodás keretében vállalt.

– emlékeztetett.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet, majd úgy fogalmazott:

Rámutatott: ha Ankara nem tartóztatná fel a migránsokat, akkor nagyon gyorsan olyan tumultus alakulna ki a Nyugat-Balkánon, hogy több százezer illegális bevándorló jelenne meg Magyarország déli határán.

– húzta alá. Hangsúlyozta:

A magyar miniszter egyúttal jelezte: Magyarország készen áll arra, hogy segítse az Európai Unió és Törökország kapcsolatainak még eredményesebbé válását, valamint segítsen abban, hogy Törökország és egyes európai uniós országok közötti meglévő konfliktusokat tárgyalásos úton rendezni lehessen.

Biztonsági és egészségügyi kockázat

Szijjártó Péter ugyanakkor rávilágított, hogy a világjárvány a migrációt az eddigieknél is súlyosabb problémává tette, hiszen a migrációs hullámok mostantól kezdve nemcsak biztonsági, hanem egészségügyi kockázatot is jelentenek.

– tette hozzá.

Kioktatás helyett kölcsönös tiszteletre lenne szükség

Nyomatékosította: a világjárványnak rá kellene döbbentenie a világpolitika szereplőit arra, hogy a kioktatás, a leckéztetés és egymás támadása helyett a kölcsönös tiszteletnek és az együttműködés kultúrájának kellene eljönnie a nemzetközi politikai együttműködés terén. Hangsúlyozta:

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban világossá tette: a nemzetközi együttműködésnek ahhoz kellene hozzájárulnia, hogy mindenki boldogulni tudjon a saját hazájában. Újabb migrációs hullámok inspirálása helyett arra lenne szükség, hogy nemzetközi összefogással olyan körülményeket alakítsanak ki, hogy mindenki haza tudjon menni - közölte, kijelentve:

Felelőtlen migrációs politika

Szijjártó Péter ugyanakkor sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Brüsszel tovább folytatja azt a "felelőtlen migrációs politikáját", amellyel gyakorlatilag újabb és újabb "ösztönzést ad" migrációs hullámok elindulásának és az embercsempész hálózatok tevékenységének.

„Magyarország baráti ország”

Mevlüt Cavusoglu a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarország baráti ország, amely hozzájárul Törökország uniós csatlakozási folyamatához, valamint uniós kapcsolatai rendeződéséhez, "légkörének javulásához".

—mondta a török miniszter.

Ankarának a teljes jogú tagság a célja

Cavusoglu leszögezte továbbá, hogy Törökország fejleszteni akarja kapcsolatait az Európai Unióval, és Ankarának a teljes jogú tagság a célja. A kapcsolatok és az együttműködés előmozdítása érdekében hasznos lenne "a pozitív légkörre összpontosítani" - szorgalmazta. A török miniszter aláhúzta: általános érvénnyel, és nem azért mondta ezt, mert a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozón a Brüsszel által illegálisnak minősített földközi-tengeri török próbafúrások miatt az Ankara elleni lehetséges szankciók kérdése is vita tárgyát képezi.

Földközi-tengeri vita

Brüsszel szerint Törökország hajói olyan vizeken kutatnak energiahordozók után, amelyeket az EU-tag Görögország és Ciprus saját különleges gazdasági övezetének tart. Szijjártó Péter a földközi-tengeri vitára vonatkozóan elmondta:

— tette hozzá, felajánlva, hogy ha Magyarország tud segíteni, akkor szívesen segít, jóban van a felekkel, de reményei szerint párbeszéddel meg fogják tudni oldani a kérdést egymás között. Cavusoglu a Földközi-tenger keleti medencéjét illetően folyó nemzetközi vitával kapcsolatban jelezte: Ankara stratégiai gondolkodást és józan ész által vezérelt viselkedést vár Brüsszeltől.

— húzta alá.

Szijjártó Pétert a Cavusogluval folytatott megbeszélést követően az államfői palotában fogadta Recep Tayyip Erdogan török elnök. A magyar külgazdasági és külügyminisztert később találkozik még Fatih Dönmez török energetikai és természeti erőforrásokért felelős miniszterrel, valamint Kerem Kinikkel, a török Vörös Félhold főigazgatójával.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/AFP/John Thys

Ajánljuk még