Pesti Srácok

Magyarország és Észtország együttműködik az európai jövőt meghatározó kérdésekben

Magyarország és Észtország együttműködik az európai jövőt meghatározó kérdésekben

Szoros az együttműködés Magyarország és Észtország között az európai jövőt alapvetően meghatározó kérdésekben, többi között az illegális migráció elleni küzdelemben – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzésében azt írta: Urmas Reinsalu, Észtország külügyminisztere sem tartozik a nemzetközi liberális mainstream kedvencei közé. Hogyan is tartozhatna – tette hozzá –, hiszen mindig egyenesen, őszintén és világosan beszél, nem fél felvállalni véleményét, a patrióta álláspontját, és bátran kiáll nemzete érdekei mellett. Hozzátette: Urmas Reinsalu vasárnapi nyilatkozata alapján sem kap majd dicséretet a liberális körökből, ugyanis kollégája az észt rádióban azt mondta, hogy a vétó nem az EU túszul ejtése, hanem a tagországok szerződésben garantált joga. Az észt politikus arról is beszélt: azzal az elképzeléssel, amely már Jean-Claude Juncker bizottsági elnöksége idején megfogalmazódott, miszerint az uniós forrásokat összekötnék a migrációval, nemcsak Magyarország, hanem ő maga sem értett és jelenleg sem ért egyet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.