Pesti Srácok

Szlávik János: biztató, hogy csökken az új fertőzöttek száma

Szlávik János: biztató, hogy csökken az új fertőzöttek száma

Jók a tapasztalatok a koronavírus elleni oltóanyaggal, és biztató az is, hogy csökken az új fertőzöttek száma – foglalta össze a járványügyi helyzetet a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, kedden.

Szlávik János örömtelinek nevezte, hogy csökken a kórházban fekvő betegek száma, valamint azt, hogy egyre több gyógyult van, de figyelmeztetett: az eddigi tapasztalatok is mutattak hullámzó adatokat.

– jelezte. Kitért arra is, hogy úgy tűnik, a legújabban felismert vírusmutációk gyorsabban terjednek, viszont nem súlyosabbak, mint a korábbiak. A főorvos szerint minden országban el kell kezdeni a tömeges oltásokat, és ez megakadályozza majd az új mutációk elterjedését. Szlávik János kiemelte: a mutációkat észlelő országok tudósai azt mondják, hogy a jelenlegi oltások nagy valószínűséggel az újfajta mutációk ellen is hatékonyak lesznek.

PestiSracok facebook image

– magyarázta. Hangsúlyozta: Magyarországon jók a tapasztalatok az oltóanyaggal, nem észlelnek semmilyen súlyos mellékhatást, lelkesek az egészségügyi dolgozók is. Hozzátette: a program az oltási rend szerint halad, ahogy egyre több és több oltás érkezik, még több oltópontot állítanak majd fel. Ha gyorsan be tudják oltani a magyarok 50-60 százalékát, akkor legyőzik a járványt – jelentette ki a főorvos. Szlávik János az oltáshoz szükséges infrastruktúráról elmondta: a korszerű oltásoknál mínusz húsz vagy akár mínusz hetven fokos tárolás szükséges, de ha a vakcina kikerül ebből a környezetből, hűtőszekrényben is eltartható öt napig.

– tette hozzá. A főorvos szerint, ha megérkezik az a mennyiség, amelyet Magyarország több gyártónál is lekötött, akkor a lakosság 60-70 százaléka be tudja oltatni magát. Szlávik János úgy fogalmazott: bízik benne, hogy jövőre kialakul a nyájimmunitás. Megjegyezte azonban, hogy a vírus valószínűleg nem tűnik el azonnal, de sokkal kevesebb ember kerül majd kórházba, intenzív osztályra. Arról is beszélt: az influenzához hasonlóan az oltás ellenére is lehet olyan, hogy valaki elkapja a koronavírust, viszont nála nem jelentkeznek majd súlyos tünetek.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.