Pesti Srácok

Tállai András: Több száz milliót hagyhatott a családoknál a legújabb illetékszabály

Tállai András: Több száz milliót hagyhatott a családoknál a legújabb illetékszabály

Néhány hónap alatt akár több száz millió forintot is a családoknál hagyhatott a július óta élő legújabb illetékszabály – mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek. A hétfői lapszámban megjelent cikkben Tállai András emlékeztetett rá, hogy nyár óta a testvérek közötti vagyonmozgások után sem ajándékozási, sem öröklési illetéket nem kell fizetni.

– vélekedett.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg az államtitkár. Közölte: a jogszabály értelmében azok számítanak testvéreknek, akiknek legalább egy közös szülőjük vagy örökbefogadójuk van.

Évente negyvenmilliárd marad a családoknál

Tállai András felidézte, hogy nem ez az első olyan illetékszabály-módosítás, amely a családi vagyon köztehermentes továbbadását segíti. Egy 2010-es változtatás óta szabadon, illeték nélkül mozoghat a vagyon az egyenes ági rokonok között, vagyis fizetési kötelezettség nélkül szállhatnak a családi értékek szülőről gyermekre, nagyszülőről unokára. Két évvel később úgy határozott a törvényhozás, hogy a mentességet a házastársak ügyeire is kiterjeszti. Az illeték azóta sem ajándékozásnál, sem öröklésnél, sem visszterhes átruházásnál nem jön szóba.

–mondta az államtitkár.

Számos adókedvezmény

Úgy vélekedett: az illetékszabályok mellett az adórendszer több eleme is védi a családok anyagi helyzetét, óvja vagyonuk biztonságát. Ebbe a csoportba sorolta az Európában egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadót, a családoknak járó adó- és járulékkedvezményt, valamint az első házasságukat kötőket megillető 60 ezer forintos adókedvezményt is. Tállai András úgy összegzett, hogy a 2010 óta alakuló adórendszer a társadalom anyagi megerősödését igyekszik segíteni. A kormány még válságidőkben is kedvezményeket biztosít, és "mindenkor nemet mond a lakossági megszorításokra" – jelentette ki a Magyar Nemzetnek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.