Pesti Srácok

Több, mint kétszázan haltak meg egy etiópiai tömeggyilkosságban

null

Több, mint kétszáz áldozatát találták meg eddig annak az etiópiai tömeggyilkosságnak, amelyet az ország nyugati részében fekvő Benishangul-Gumuz államban követtek el a héten – közölték pénteken tisztségviselők.

Korábban a halálos áldozatok számát mintegy százra tették. Azóta katonák felfedeztek egy tömegsírt, amelyben további áldozatok vannak elhantolva – közölte egy gumuzi tájékoztatási hivatal, fényképeket is bemutatva a tömegsírról. A gumuzi kormányzat állítása szerint a hadsereg megölte azt a 42 fegyverest, akik a tömeggyilkosságot elkövették, és az esettel összefüggésben őrizetbe vettek öt helyi tisztségviselőt. A támadás mögött etnikai ellentétek állnak. A fegyveresek amara, oromo és sinasa törzsbelieket gyilkoltak le. Leszúrták vagy lelőtték őket, házaikat felgyújtották. Szeptember óta több hasonló eset történt az államban, de egyik sem volt ilyen súlyos.

Az etnikumok közötti ellentét azután újult ki az országban, hogy Ahmed Abij miniszterelnök 2018-ban hivatalba lépett, és felgyorsította a demokratikus reformokat, ami felszabadíthatott régi feszültségeket. A gumuzi etnikai ellentétektől függetlennek tűnik az a fegyveres harc, amely Tigré tartományban folyik szakadár lázadók és a kormányhadsereg között.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.