Pesti Srácok

Több, mint tizenötezren estek áldozatul a járványnak Romániában

Több, mint tizenötezren estek áldozatul a járványnak Romániában

Pénteki adatok szerint a járvány kezdete óta több, mint tizenötezren vesztették életüket a koronavírus következtében. A kórházban ápolt fertőzötteké ugyanakkor – október közepe óta először – tízezer alá csökkent.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) pénteki jelentése is azt igazolta, hogy csökkenőben van a fertőzések terjedési üteme Romániában: az utóbbi napon 3812 új esetet diagnosztizáltak. Ez 75 százaléka az elmúlt két hét átlagának, a 111 újabb haláleset pedig 80 százaléka az utóbbi időszak átlagának. Az ismert aktív fertőzöttek száma a november 27-én jegyzett 120 ezres csúcsról mostanig 67 ezerre csökkent, az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás azonban csak lassabban enyhül: az akkori 13 ezerről csak mostanra esett tízezer alá a kórházakban kezelt fertőzöttek száma, az intenzív terápián ápolt súlyos eseteké pedig gyakorlatilag nem csökken, már egy hónapja 1200 felett stagnál, így továbbra is szinte minden rendelkezésre álló hely foglalt.

Romániában a hatóságok nem szigorították, de nem is enyhítették a járványügyi óvintézkedéseket az ünnepek idejére. Karácsonykor és szilveszter éjszaka is érvényben marad a kijárási tilalom 23 és hajnali 5 óra között, a templomokban ezért az elmaradó éjféli liturgiák helyett már csütörtök este megtartották a Jézus születését köszöntő szertartásokat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.