Pesti Srácok

Trump: cenzúrázzák a konzervatív hangokat a Twitter és más közösségi platformok

null

Az amerikai szenátus lehengerlő többséggel elfogadta az éves védelmi költségvetést pénteken, dacára annak, hogy Donald Trump amerikai elnök vétóval fenyegetett. A 740 milliárd dolláros büdzsét (216 ezer milliárd forint) 84 szenátor szavazta meg 13 ellenében, ami jóval több az elnöki vétó felülbírálásához szükséges kétharmados többségnél.

A héten a képviselőház is megszavazta a törvényt, szintén túlnyomó többséggel. Elemzők szerint így az amerikai törvényhozás mindkét házában megvolna az elnöki vétó felülbírálásához szükséges többség. Trump a közösségi médiumok szabályozása körül kialakult vita miatt fenyegetett vétóval. Az amerikai elnök ugyanis bírálja a Twittert és más közösségi platformokat, amelyek szerinte cenzúrázzák a konzervatív hangokat, és azt követeli, hogy a kongresszus gyengítse meg az internetvállalatokat védő jogszabályokat. Trump azt is sérelmezte a védelmi költségvetési törvénnyel kapcsolatban, hogy külön záradékban rendelkezéseket tartalmaz a konföderációs időszak tábornokairól és személyiségeiről elnevezett támaszpontok nevének megváltoztatásáról, valamint korlátozná az afganisztáni, illetve a németországi csapatkivonási terveit is. Trump kedden ismét azzal fenyegetett, hogy megvétózza a büdzsét, amelyet nagyon gyengének minősített.

Az amerikai szenátus emellett pénteken megszavazta a kormány működéséhez szükséges átmeneti költségvetési törvényt, hogy elejét vegye a kormányzati leállásnak. Ennek a büdzsének a hatálya egy hét, így a kongresszusnak december 18-ig van ideje, hogy tartósabb megoldást találjon. A republikánus és demokrata párti képviselők hetek óta igyekeznek egyezségre jutni az 1400 milliárd dolláros költségvetésről, amely 2021 szeptemberéig biztosítaná a kormányszervek finanszírozását.

Az amerikai szövetségi kormányzat működését külön költségvetésben biztosítják, és gyakran fordul elő, hogy a törvényhozóknak nem sikerül egyezségre jutniuk. Ez történt tavaly decemberben is, és ennek következtében leálltak a kormányzati hivatalok. Ez a helyzet 35 napon keresztül tartott; ez volt az amerikai történelemben a leghosszabb ideig tartó leállás.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.