Pesti Srácok

Üzletszerűen elkövetett emberkereskedelemmel vádolnak egy testvérpárt Budapesten

Üzletszerűen elkövetett emberkereskedelemmel vádolnak egy testvérpárt Budapesten

Kiskorú sérelmére, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette és gyermekprostitúció kihasználása miatt vádat emeltek egy fővárosi testvérpár ellen – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön. Ibolya Tibor közölte azt is, hogy egyikük ellen többrendbeli, bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítése miatt is vádat emeltek.

A vádirat szerint a 27 éves nő 2017–2018-ban abból élt, hogy magyar nők prostitúcióját szervezte előbb az Egyesült Királyságban, majd Budapesten. Ennek érdekében ingatlanokat bérelt, amelyeket bordélyházként üzemeltetett. Gondoskodott arról, hogy a szexuális szolgáltatást nyújtó sértettek az ügyfelek rendelkezésére álljanak, az interneten hirdette a szolgáltatásokat, telefonon egyeztetett a hirdetésekre jelentkező ügyfelekkel, meghatározta az árakat és döntött a bevételek elosztásáról. Egy időben négy-nyolc sértettet használt ki ilyen módon és csaknem 6,8 millió forintra tett szert. Magyarországon a nő beszervezett egy kiskorú lányt is, amiben féltestvére volt segítségére. A 22 éves férfi először érzelmileg került közel a lányhoz, majd testvérével fokozatosan bevonták a prostitúciós tevékenységbe. Megtiltották neki, hogy erről bárkinek beszéljen és a telefonját is ellenőrizték. Amikor a kiskorú ki akart szállni, a férfi szóbeli és fizikai erőszakkal ezt megakadályozta – ismertette a főügyész.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még