Pesti Srácok

A kormány kétszáznegyvenmillió forinttal támogatja a nyíregyházi sportegyesületeket

null

Összesen kétszáznegyvenmillió forinttal részesülnek a nyíregyházi sportegyesületek a kiemelt vidéki sportegyesületeknek juttatható több, mint 2,1 milliárd forint összegű rendkívüli támogatásból – jelentette be a sportért felelős államtitkár sajtótájékoztatón, a nyírségi megyeszékhelyen, pénteken. Szabó Tünde emlékeztetett: a koronavírus-járvány negatív hatásai a sportban is érezhetőek voltak, a kormány pedig segítő jobbkezet nyújtott azzal, hogy rendkívüli sportcélú támogatást biztosít negyvenöt kiemelt vidéki sportegyesületnek.

– közölte az államtitkár, megjegyezve: az egyesületek eddig elért eredményeit, az utánpótláskorú sportolók számát és a szakemberek képzését tekintve joggal kerülhettek ebbe a programba. A pénzügyi segítség révén a munkabérek rendelkezésre állnak, folytatható a szakmai munka és a fiatalok is részt tudnak venni a délutáni foglalkozásokon. Szabó Tünde, aki a Fidesz térségi országgyűlési képviselője is, kiemelte: a sportcentrum nyolc szakosztályában csaknem ezer igazolt sportolót tartanak nyilván, kilencven százalékuk valamelyik utánpótlás korosztályban sportol.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az önkormányzat az elmúlt években folytatta a saját, 2011-ben megkezdett sportprogramját, emellett idén januárban indította el csaknem nyolcvanmillió forintos keretösszeggel a helyi diák-, szabadidő-, és utánpótlássportot segítő városi sportpályázatát, amelyben lehetőség van például sportösztöndíjak odaítélésére is.

PestiSracok facebook image

Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője jelezte: a járvány okozta gazdasági nehézségeken nagyon sokat segít a sportcentrumnak juttatott támogatás.

– közölte az ügyvezető.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.