Pesti Srácok

A koronavírus új, fertőzőbb variánsával szemben is hatékony lehet a Pfizer vakcina

null

A koronavírus Nagy-Britanniában és a Dél-afrikai Köztársaságban nemrég feltűnt és a korábbiaknál jóval erőteljesebb fertőzési képességgel bíró két új variánsának egyik kulcsmutációja ellen is hatékony lehet a BioNTech és a Pfizer cégek oltóanyaga – derült ki a csütörtökön közzétett előzetes adatokból.

A Pfizer és a Texasi Egyetem egészségtudományi központjának szakemberei által végzett vizsgálatok eredményei szerint a vakcina valószínűleg 95 százalékban hatékony az új koronavírus-variánsokkal szemben. A kutatók a BioNTech/Pfizer-oltóanyaggal már beoltott 20 pácienstől származó vérmintákon végeztek laboratóriumi vizsgálatokat, amelyek szerint a vakcina hatékonyan semlegesíti a vírus tüskefehérjéjének úgynevezett N501Y mutációját, amely az erőteljesebb fertőzőképességéért felelős. A tanulmány, amelyet egyelőre nem közöltek tudományos folyóiratban és független szakértők sem vizsgálták felül, ugyanakkor csak korlátozott eredményekkel szolgál, mivel a szakemberek nem vizsgálták az új vírusváltozatok összes mutációját.

Phil Dormitzer, a Pfizer egyik vezető kutatója szerint a mostanival együtt eddig összesen 16 mutációval szemben tesztelték sikerrel a vakcinát, ám ez nem jelenti, hogy a 17. mutáció nem lesz problémás. A szakemberek a mostanihoz hasonló vizsgálatokat fognak végezni a brit és a dél-afrikai variánsok más mutációival szemben is, és remények szerint heteken belül új adatokkal tudnak szolgálni. Mind a Pfizer, mind a Moderna amerikai gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája szükség esetén rövid időn belül – mindössze hat hét alatt – módosítható, hogy hatékony legyen az új mutációkkal szemben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/ANSA/EPA/Tino Romano

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.