Pesti Srácok

A szlovének hatvan százaléka oltatná be magát a koronavírus elleni vakcinával

A szlovének hatvan százaléka oltatná be magát a koronavírus elleni vakcinával

A szlovének mintegy hatvan százaléka valószínűleg beoltatná magát a koronavírus ellen, ami jelentős növekedés e téren: tavaly októberben még csak a megkérdezettek húsz százaléka válaszolta azt, hogy kérné a védőoltást – derült ki egy vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.

A POP TV kereskedelmi televíziós csatorna által megrendelt felmérés szerint már csak a lakosság negyede ellenzi az oltást. A Mediana ügynökség által, 501 fő megkérdezésével végzett telefonos felmérés szerint a polgárok fele támogatná az úgynevezett vakcinaútlevél bevezetését, vagyis azt, hogy oltási igazolással lehessen utazni és tömegrendezvényeken részt venni. Szlovéniában vasárnapra 537-tel, 157 830-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában 31 beteg hunyt el, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 3360-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 1149-en vannak kórházban, 190-en intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 18 477.

Horvátországban az utóbbi 24 órában 352 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta számuk elérte a 228 920-at. Vasárnapra 28 beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak számát 4827-re emelve. Kórházban 1474 beteget ápolnak, közülük 138-an vannak lélegeztetőgépen. Az aktív esetek száma 2996.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.