Pesti Srácok

Az EU-csúcs óvatos volt a vakcinaútlevél bevezetésének kérdésével

Az EU-csúcs óvatos volt a vakcinaútlevél bevezetésének kérdésével

Az Európai Unió tagállamainak vezetői videokonferencia keretében tartott tanácskozásukon egyetértettek a koronavírus-járvány megállítását célzó korlátozó intézkedések fenntartásában és szükség esetén szigorításukban is a vírusmutációk terjedésének megállítása érdekében – közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az informális csúcsértekezletet követően csütörtökön éjjel.

Az állam-, illetve kormányfői EU-fórum munkáját irányító Michel az éjszakába nyúló tanácskozást követően tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az unió belső határainak nyitva kell maradniuk a belső piac működésének folyamatossága érdekében, a vírussal és minden mutációjával szembeni fellépés sikerének érdekében azonban elképzelhető a nem alapvető fontosságú utazások korlátozása.

– húzta alá Charles Michel. Elmondta: a tagállami vezetők rendkívüli jelentőségűnek nevezték az antigén gyorstesztek alkalmazásának és a koronavírustesztek eredményeinek kölcsönös elismerését, továbbá az oltási kampányok felgyorsítását szorgalmazták. Leszögezték, hogy a vakcinákat a lélekszám arányában, azonos időben kell eljuttatni minden tagállamnak.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. A beoltást igazoló, úgynevezett vakcinaútlevéllel összefüggésben a kormányfői tanácskozó fórum elnöke azt mondta, óvatos előkészületekre van szükség az ilyen igazolások jövőbeni használatával kapcsolatban. Mint közölte, a kérdésre a tagállami vezetők később visszatérnek, ugyanis csak a járvány későbbi szakaszában lehet majd felmérni, miként és milyen körülmények között alkalmazhatók az ilyen tanúsítványok.

– húzta alá Michel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: a koronavírus-járvány továbbra is nagyon súlyos következményekkel jár Európában, a vírus újonnan megjelent mutáns változatai nagy aggodalomra adnak okot. Felhívta a tagállamok figyelmét arra, hogy a vírusmutációkról és azok elterjedtségéről több információra van szükség, ezért a vírus genomjának meghatározásával kapcsolatos vizsgálatok bevezetésre szólított fel. Elmondta, hogy az oltások reményt adnak a járvány elleni küzdelemben, azonban az EU-ban koncentrálni kell az oltóanyagok gyorsabb kiszállítására és a már rendelkezésre álló készletek hatékony alkalmazására. Hangsúlyozta továbbá: az unió eltökélt abban, hogy nagyobb kiszámíthatóságot biztosítson az oltóanyagok tagállamokba való szállítása és a dózisszám növelése terén.

Von der Leyen véleménye szerint a határok lezárása nem megfelelő eljárás a vírus megfékezésére, ezért célzott intézkedéseket javasolt, köztük a járványhelyzetet mutató térkép színkódjai között egy újabb – sötétvörössel jelölt – kockázati kategória bevezetését, amely azokat a térségeket jelezné, ahol kiugróan magas a fertőzöttek száma. A koronavírus elleni oltást igazoló dokumentumokról az uniós végrehajtó testület elnöke úgy vélekedett, hogy azt több szempontból is meg kell vizsgálni, például választ kell kapni azokra a kérdésekre, hogy mennyi ideig ad védelmet az oltás, és vírushordozó lehet-e egy beoltott.

– mondta. Von der Leyen megerősítette: nemsokára elengedő mennyiségű vakcina érkezik az uniós tagállamokba ahhoz, hogy a lakosság 70 százalékát védetté tegye. Elmondta továbbá, hogy az EU létrehozta saját oltóanyag-elosztó mechanizmusát abból a célból, hogy a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezésen keresztül vagy más módon az alacsonyabb jövedelmű országokba is eljusson a vakcina.

Az állam- és kormányfői értekezletet megelőzően, írásbeli eljárás útján az Európai Unió Tanácsa ajánlást fogadott el az antigén gyorstesztek alkalmazásának és a koronavírustesztek eredményeinek kölcsönös elismerésére szolgáló közös uniós keretszabályokról. A legfontosabb elemek között szerepel az antigén gyorstesztek és az RT-PCR-tesztek eredményeinek igazolása és kölcsönös elismerése mellett a szabványosított és digitalizált adatok tagállamok közötti megosztása. Az ajánlás továbbá rendelkezéseket tartalmaz egy, a jövőben esetlegesen kialakuló világjárvány kihívásainak kezelésére is. Ez egyebek mellett az antigén gyorstesztek közös listájának rugalmassá tételét írja elő annak érdekében, hogy hozzá lehessen adni vagy eltávolítani azokat a teszteket, amelyek hatékonyságát a vírusmutációk befolyásolják.

Forrás: MTI; Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.