Pesti Srácok

Bezárattak két budapesti szórakozóhelyet, amiért nem tartották be a korlátozásokat

Bezárattak két budapesti szórakozóhelyet, amiért nem tartották be a korlátozásokat

Két szabálytalan vendéglátóhelyet záratott be péntek este a rendőrség a VII. kerületben a járvány elleni korlátozó intézkedések megsértése miatt. Az egyikben alkoholt árultak az utcán gyülekezőknek, a másikban pedig több, mint harmincan tartózkodtak.

Több, mint százan gyűltek össze január 22-én 18 óra után egy erzsébetvárosi vendéglátóhely előtt, ahol a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet rendelkezéseit megszegve szeszes itallal szolgálták ki a sorban állókat – írja a Police.hu. A vendéglátóhelyet hatvan napra bezáratták, az üzemeltetőt pénzbírsággal sújtották, három bent tartózkodó vendég ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek. Az utcáról az emberek időközben önként hazamentek. Ahogy írják, ezt a vendéglátóegységet már napközben is ellenőrizték a rendőrök, akkor nem tapasztaltak jogsértést. Egy közeli vendéglátóhelyen 20 óra után több tucat ember tartózkodott, akik nem az üzlet alkalmazottai voltak. Ezt az egységet harminc napra záratták be, az üzemeltető pénzbírságot kap, és harminchárom ember ellen tettek szabálysértési feljelentést.

Forrás: police.hu; Fotó: EPA/Martin Divišek

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.