Pesti Srácok

Búvárok találták meg a lezuhant Boeing roncsait Indonéziában

Búvárok találták meg a lezuhant Boeing roncsait Indonéziában

A búvárok vasárnap rábukkantak az előző nap lezuhant indonéz utasszállító repülőgép roncsaira a Jáva-tengerben – közölték a helyi hatóságok.

A repülőgépen 62-en tartózkodtak. Az indonéziai fegyveres erők parancsnoka, Hadi Tjahjanto azt mondta, hogy a helyszínen a búvárok a repülőgép egyes darabjait, mentőmellényeket találtak, illetve a roncson felfedezték a gép regisztrációs számát. A területen jók a látási viszonyok, ami segített a gép azonosításában – tette hozzá a nyilatkozó. A hadsereg hadihajókat és helikoptereket vezényelt a térségbe.

A Sriwijawa légitársaság járata Jakartából a borneói Pontianakba indult. A gép a startot követően nem sokkal tűnt el az irányítók radarjáról. A járatokat követő Flightradar24 nevű svéd internetes portál szerint a gép az indulás után négy perccel hirtelen vesztett sebességéből és repülési magasságából. A járat indulását korábban 30 perccel késleltették a térségbeli rossz időjárási körülmények miatt. Két éven belül ez volt a második légi szerencsétlenség Indonéziában. Az országban 2018 októberében 189 ember halt meg, amikor nem sokkal a felszállás után a tengerbe zuhant a Lion Air indonéz légitársaság Jakartából a Bangka-szigetre tartó Boeing 737 MAX 8 típusú utasszállító gépe.

Az amerikai igazságügyi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a Boeing beleegyezett abba, hogy több, mint 2,5 milliárd dollárt fizet a géptípussal kapcsolatban felmerült bűnügyi vádak rendezése érdekében, miután 2019-ben egy másik, hasonló típusú utasszállító is lezuhant Etiópiában. A két balesetben 346 ember halt meg. Mindkét eset nem sokkal a felszállás után történt; a vizsgálatok kiderítették, hogy a MAX új fejlesztésű átesésvédelmi rendszere műszaki hiba és tervezési hiányosságok miatt úgy érzékelte, a repülőgép átesett, ezért lefelé nyomta a gép orrát. Ebből a helyzetből a pilóták már nem tudták kihozni a gépet, és lezuhantak. Későbbi vizsgálatok azt is kiderítették, hogy a Boeing elhallgatta ezen rendszer létét a hatóság és a pilóták elől, a hanyag tervezés, és a nem megfelelő engedélyeztetés miatt.

PestiSracok facebook image

A Sriwijaya Air járata nem MAX modell volt, hanem egy régebbi Boeing 737–500-as típus.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Mast Irham

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.