Pesti Srácok

Droglabort számolt fel a rendőrség

Droglabort számoltak fel közös akciójukban a budapesti és a miskolci rendőrök. Két dílert vettek őrizetbe és öt luxusautót, valamint huszonegymillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök az akció során. A gyanú szerint az elkövetők álnéven bérelt lakást használtak a kábítószer előállításához és tárolásához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály és a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói 2021. január 7-én a reggeli órákban egy lakásbetörés-sorozat kapcsán mentek ki egy budapesti lakásba, ahol egy droglabor fogadta őket – írja a Police.hu. Az eljárás során kiderült, hogy a XI. kerületi lakást álnéven bérelte ki M. Attila, aki ellen négy elfogatóparancs is érvényben volt. Őt és társát a nyomozók még aznap elfogták. A rendőrök a drogbiznisz miatt kibérelt lakásban és a feltételezett elkövetők tartózkodási helyén összesen három kilogramm marihuánát és öt kilogramm amfetamint találtak, amelyek értéke huszonegymillió forint. Ezen kívül hordókban és edényekben tárolt – kábítószer előállításához szükséges – vegyszereket, valamint negyvenötmillió forint értékben luxusautókat is lefoglaltak. ​A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói a negyvenhárom éves M. Attilát és a negyvenhat éves P. Lászlót kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.​

Forrás: Police.hu; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.