Pesti Srácok

Farage szerint tíz éven belül szétesik az Európai Unió

null

Nigel Farage a Brexit-mozgalom megalkotója volt a '90-es években, és már akkor megjósolta, hogy az angolok előbb-utóbb ki fognak lépni az Európai Unióból – hívta fel rá a figyelmet a 888.hu.

Farage most, harminc évvel azután, hogy kampányát megkezdte, láthatja munkája gyümölcsét. Egy interjúban azt mondta, hogy lényegében már a Brexitre se lett volna szükség, hiszen – ahogy ő fogalmazott – nem gondolom, hogy az Európai Unió létezni fog 10 év múlva – nyiltakozta az LBC Britainnek. Farage szerint az Egyesült Királyság precedenst teremtett Európában, és egy-két éven belül látni fogjuk, hogy más országok is követhetik a briteket, akik nem értenek egyet a németek gazdasági uralmával, vagy a brüsszeli elit ideológiájával. A politikai veterán szerint elsősorban Olaszország kiválására lehet majd számítani, de őket nem sokkal követhetik a magyarok és a lengyelek is, bár ezen országokban még él szerinte a szocializmusból megörökölt mítosz, hogy minden, ami nyugatról érkezik, jó.

Forrás: 888.hu; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.