Pesti Srácok

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy nyomtatóval pénzt hamisító fiatal párt

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy nyomtatóval pénzt hamisító fiatal párt

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy nyomtatóval pénzt hamisító fiatal párt – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a férfi és a nő tintasugaras nyomtatóval hamis 50, 100 és 200 eurós, valamint 10 ezer forintos címletű bankjegyeket állított elő, azokkal bolti vásárlások, illetve magánszemélyekkel kötött adásvételek során fizettek, így hozták forgalomba a hamis pénzt. A szerdai előkészítő ülésen mindketten beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról is. Ezt a nyilatkozatot a bíróság elfogadta és nem vizsgálta sem a vádirati tényállás megalapozottságát, sem pedig a bűnösség kérdését, így bizonyítási eljárást sem folytatott le.

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlottak büntetlen előéletét, beismerésüket, megbánásukat, valamint azt is, hogy a bűncselekményt fiatal felnőttként követték el, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a sorozatos elkövetést. A bíróság az enyhítő körülmények túlsúlya miatt úgy ítélte meg, hogy a kiszabott szabadságvesztések próbaidőre történő felfüggesztésével is elérhetőek a büntetési célok. Az ügyészség által folytatólagosan elkövetett pénzhamisítással megvádolt férfit és nőt két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, valamint 180 ezer, illetve 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság, továbbá összesen 44 500 forintra vagyonelkobzást is elrendelt velük szemben. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész fellebbezett.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.