Pesti Srácok

Férfi álnévvel zsarolt ki közel másfélmillió forintot barátnőjétől egy zalai asszony

Férfi álnévvel zsarolt ki közel másfélmillió forintot barátnőjétől egy zalai asszony

Hamis internetes profillal, gyilkossággal fenyegetőzve zsarolt ki közel másfélmillió forintot barátnőjétől egy zalai asszony – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a harminckét éves zajki nő Németh Róbert néven hozott létre egy közösségi oldalon álprofilt, amivel kapcsolatot kezdeményezett a barátnőjével. Azt állította, hogy a férfi az egyik ismerősének a testvére.

A Németh Róbert nevében üzeneteket író asszony saját szórakoztatására eleinte azt a látszatot keltette, mintha a férfi érdeklődne a nő iránt, ezért aktfelvételeket is kért tőle. A megtévesztett nő ezeket éppen a barátnője segítségével készítette és küldte el. A rendkívül nehéz anyagi körülmények között élő, több gyermeket nevelő vádlott az álprofillal 2018 márciusától különböző összegeket kezdett követelni a nőtől azzal, hogy a pénzt majd a barátnőjének és az ő 41 éves ismerősének adja át. A férfi azzal fenyegetőzött, hogy ha a nő nem fizet, elrabolja és megöli a férjét és a fiát, a fotókat pedig nyilvánosságra hozza. A megzsarolt nő a férjének azt mondta, hogy akkor készültek róla olyan fotók, amikkel megzsarolták, amikor korábban Svájcban prostituáltként dolgozott. A közfoglalkoztatottként dolgozó, majd szociális segélyből élő nő alkalmanként tíz- vagy százezreket fizetett a fenyegető üzeneteket követően a jövedeleméből, a családi pótlékból vagy vagyontárgyaik, sőt, a szociális támogatásként kapott tűzifa értékesítéséből. Miután a megfenyegetett nő ismerősétől már kölcsönt is kért a kifizetésekre, tavaly januárban a férje vette rá, hogy tegyen feljelentést az internetes zsaroló ellen. A Nagykanizsai Járási Ügyészség élet vagy testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat az álnéven fenyegetőző nő és társa ellen, akik legalább 1,4 millió forinthoz jutottak a zsarolással.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.