Pesti Srácok

Kásler: új időszámítás kezdődik az egészségügyben

Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának hivatalos közösségi oldalán közzétett videoüzenetében beszélt a digitális konzultációról, valamint a csoportpraxisokról is. Az üzenetben az egészségügy teljes átalakításának első és rendkívül lényeges lépésének nevezte a parlament által az elmúlt év végén elfogadott egészségügyi törvényt.

A miniszter szerint egészségügyi struktúraváltás keretében először is ellátják a betegeket az alapellátás szintjén, helyben, megfelelően képzett szakorvosokkal, akik a diagnosztikai beavatkozások jelentős részét el tudják végezni; amennyiben ezt mégsem sikerül megtenni, úgy digitálisan lehet konzultálni a városi kórházakkal, vagy megyei kórházakkal, tehát a lelet utazik és nem a beteg. Az alapellátást csoportpraxisokban, területi egységekben tervezik megszervezni. Eszerint a betegek az alapellátásból – ha ott nem láthatók el – a városi kórházakba kerülnek, és csak abban az esetben a megyei kórházba, ha az addigi ellátási szinteken nem valósítható meg a kezelés. A megye területén fekvő összes egészségügyi intézményt a megyei kórházak tartják össze. Ebben a szerepkörben fognak működni az EMMI fenntartásába kerülő vidéki egyetemek, klinikai központok is – mondta Kásler, arra is felhívva a figyelmet, hogy minden olyan körülményt, amely elősegíti a koronavírus-fertőzés kialakulását, ki kell iktatni az életünkből.

Forrás: EMMI/Facebook; Fotó: PestiTV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.