Pesti Srácok

Kelemen Hunor: óriási kihasználatlan lehetőségek vannak a magyar-román kétoldalú kapcsolatokban

null

A politikai instabilitás az erdélyi magyarság számára is kockázatokat jelent – mondta a Magyar Nemzetnek Kelemen Hunor, az új bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese, aki szerint a koalíción belüli bizalmatlanságok ellenére van esély a négyéves kormányzásra. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arról is beszélt, hogy még az idén törvényben szabályoznák a nemzeti kisebbségek jogállását.

A napilap pénteki számában megjelent interjúban Kelemen Hunor elmondta: négy évre terveztek a koalíció összeállításakor.

– fogalmazott. Mint mondta, nem érdemes azt kijelenteni, hogy hétszentség ennek a koalíciónak a négy éve, de az RMDSZ a hatékony kormányzás megteremtésén, és nem a koalíció szétfeszítésén fog dolgozni, mivel a politikai kiszámíthatatlanság az erdélyi magyarság számára is óriási kockázatokat jelentene.

PestiSracok facebook image

Azzal kapcsolatban, hogy az RMDSZ tervei szerint már idén elfogadja a román parlament a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt, elmondta: a román alkotmánynak immár húsz éve része, hogy Romániának el kell fogadnia a nemzeti kisebbségekről szóló törvényt. Ennek az alkotmányos kötelezettségnek a román politikum nem tett eleget, holott az RMDSZ ezt számtalanszor kezdeményezte. Ezt most teljesíteni kell; a vállalás úgy került be a kormányprogramba, hogy azzal a PNL és az USR is egyetértett. A jogszabály tartalmával kapcsolatban több lehetőség van, korrekciókkal elő lehet venni a régi tervezetet, de az is lehet, hogy egy teljesen új tervezettel állnak elő. A szándék az – és ez szerepel a kormányprogramban is –, hogy 2021 végéig legyen egy kisebbségi törvény, ahogyan azt a román alkotmány is kéri.

Kelemen Hunor arról is beszélt, hogy véleménye szerint óriási kihasználatlan lehetőségek vannak a magyar-román kapcsolatokban. Véleménye szerint ezt kellene tartalommal megtölteni: határokon átnyúló interregionális együttműködés, nagyobb kitekintésű gazdasági, energetikai kooperáció, a térségbeli politikai együttműködés a térségbeli országokkal, különös tekintettel a visegrádiakkal. Mint mondta, azt a lehetőséget kell felismernie a román kormánynak, hogy a Magyarországgal való együttműködés a román polgároknak, Romániának és nekünk, erdélyi magyaroknak is jó.

– mondta. Kelemen Hunor szerint a közös kormányülést akkor kell megszervezni, amikor egy előkészített közös döntés, program bejelentésére is sor kerülhet. Közölte: nem gondolja, hogy egyik hónapról a másikra ez sikerülni fog, hiszen az elmúlt években több volt az egymásnak feszülés, mint az együttműködés.

– mondta Kelemen Hunor.

Forrás: Magyar Nemzet, MTI; Fotó: MTI/Biró István

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.