Pesti Srácok

Koronavírus – Sem Horvátország, sem Szlovénia nem enyhít a korlátozásokon

Koronavírus – Sem Horvátország, sem Szlovénia nem enyhít a korlátozásokon

Néhány járványügyi korlátozás megszüntetése után sem Horvátország, sem Szlovénia nem tervez további enyhítéseket az elkövetkező hetekben. Vili Beroš horvát egészségügyi miniszter a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: heti és napi szinten is csökkent az újonnan fertőzöttek száma, ami tükröződik a kórházi ellátásra szoruló betegek számában is.

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ennek ellenére ezen betegek klinikai képe továbbra is súlyos, amit a téli időszaknak tulajdonított. Úgy vélte: óvatosnak kell lenni a korlátozások enyhítésével, és semmiképpen sem szabad lazítani.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. Horvátország a héten enyhített néhány járványügyi korlátozáson, így hétfőtől újraindulhat a hagyományos oktatás az általános iskolák felső tagozatos osztályaiban, és engedélyezik a szabadtéri sportolást is. Nem engedélyezték viszont a kávézók és éttermek teraszainak megnyitását, ami miatt a vendéglátósok azzal fenyegetőznek, hogy február 1-jétől a tiltások ellenére kinyitnak.

Horvátországban az utóbbi 24 órában 561 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta számuk elérte a 231 539-et. Egy nap alatt 29 újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak számát 4972-ra emelve. Kórházban 1286 beteget ápolnak, közülük 121-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív esetek száma 3117, és eddig közel 80 ezer embert oltottak be a koronavírus ellen. A szomszédos Szlovéniában csütörtökre 1294-gyel, 164 529-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában húsz beteg hunyt el, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 3468-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 1082-en vannak kórházban, 169-en intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 17 482. Az országban eddig 52 214 embert oltottak be a koronavírus ellen.

Szlovéniában is enyhítettek a héten, hét régióban a 12-ből kinyithattak az óvodák, és megkezdődhet a tantermi oktatás az általános iskolák első három osztályában, valamint a laboratóriumi gyakorlatok az egyetemisták számára. Kinyithattak továbbá a múzeumok, a könyvtárak, a galériák, az autószerelő műhelyek és más hasonló szolgáltatók, néhány üzlet, és itt is engedélyezték a szabadtéri sportolást, a következő hetekben azonban nem tervez további enyhítést a kormány. Ezt Janez Janša kormányfő jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján. Mint mondta, továbbra is tartják magukat ahhoz az ütemtervhez, amelyben mennyiségi sávokat határoztak meg a napi új esetek, valamint a kórházban kezelt betegek számára vonatkozóan. Okként említette még a brit vírustörzs jelenlétét is az országban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.