Pesti Srácok

Müller Cecília: a járvány második hullámának csúcsán már túl vagyunk

null

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. A Pfizer-vakcinából kedden a negyedik szállítmány, összesen 81 tálca oltóanyag érkezett, amely újabb 47 385 személy oltását teszi lehetővé. Továbbá megjött az első Moderna-vakcinaszállítmány is, amely 3600 ember oltását teszi lehetővé. Folytatódik a nagyobb létszámú idősotthonok lakóinak és dolgozóinak az oltása is, az elmúlt napokban közel hétezer idősotthonban lakót és dolgozót oltottak be. A következő hetekben újabb vakcina-szállítmányok érkeznek, így annak ütemében folytatódhat az oltás mind az egészségügyben, mind az idősotthonokban és az oltási tervben megjelölt további célcsoportok körében is, majd megkezdődhet a lakosság tömeges oltása. Hazánkban már közel százezer embert beoltottak, az oltóhelyek folyamatosan működnek, de csak annyi oltást tudnak beadni, amennyi érkezik, az EU-s vakcina beszerzésén túl egyéb forrásokat is keres a kormány. Müller Cecília az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Magyarországon lefelé menő szakaszban van a járvány, de a védelmi intézkedések továbbra is rendkívül fontosak.

Az elmúlt 24 órában a maszkviselési szabályok megszegése miatt 161 emberrel szemben, a kijárási tilalom megszegése miatt 336 személy ellen intézkedtek a rendőrök, a kutyasétáltatás szabályait pedig ketten szegték meg – derült ki Kiss Róbert rendőr alezredes beszámolójából.

Az országos tisztifőorvos a friss adatokról szólva elmondta, hogy közel kétezer újabb megbetegedést regisztráltak hazánkban az elmúlt egy nap alatt, amivel 347 636 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 118, többségében idős krónikus beteg, így a vírus áldozatainak száma 11 066 főre emelkedett. Müller Cecília hangsúlyozta: Magyarországon egy lefele menő szakaszban vagyunk, de a védelmi intézkedések továbbra is rendkívül fontosak. Arról is szólt, hogy közel duplája már a gyógyultak száma az aktív betegekhez képest. A szakember kiemelte, hogy a kedvező számok a védelmi intézkedéseknek köszönhetőek. Müller Cecília arról is szólt, hogy hazánkban már közel százezer embert beoltottak a koronavírus elleni vakcinával. Hangsúlyozta, hogy az oltóhelyek folyamatosan működnek, de csak annyi oltást tudnak beadni, amennyi érkezik. A hétvégén folytatódnak a Moderna-vakcinával az idősotthonokban az oltások. A kormánydöntés értelmében az EU-s vakcina beszerzésén túl egyéb forrásokat is keres a kormány.

Fotó: kormany.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.