Pesti Srácok

Magánnyomozókat bérelt Schobert Norbi, hogy bosszút állhasson a családját és termékeit gyalázókon

null

Schobert Norbi százmilliókat perelne ki azoktól, akik a családja vagy a termékei nevét a szájukra veszik a közösségi médiában, a leszámoláshoz pedig magánnyomozókat is felbérelt – számolt be a Blikk.

Schobert Norbi a Blikknek azt mondta: "eddig tűrtem, de elég volt!"

– fogalmazott Schobert. Állítása szerint egyszer feltúrták a kukájukat a házuk előtt, és lefotózták, hogy mit találtak benne, de állítólag olyan is történt, hogy az egyik termékükbe kukacokat raktak és készítettek képet.

PestiSracok facebook image

– mondta a Blikknek Schobert Norbi, aki szerint az emberek messze túlmentek a szabad véleménynyilvánítás határán, amit egy közszereplőnek el kell tűrnie, de a szerzői jogokat is megsértették a képeik és tartalmaik engedély nélküli felhasználásával. A fitneszguru már egy éve dolgozik a beadványon két magánnyomozóval és három ügyvéddel. A terveik szerint IP-cím alapján beazonosítják és a bíróság elé állítják a kötekedőket.

– fogalmazott Schobert Norbi.

Forrás: ATV; Fotó: Schobert Norbert hivatalos Facebook-oldala