Pesti Srácok

Magyar fejlesztésű tömeglélegeztetőt tesztelhetnek hamarosan

Magyar fejlesztésű tömeglélegeztetőt tesztelhetnek hamarosan

Az Óbudai Egyetem támogatásával dolgozik gőzerővel a MassVentil Projekt önkéntes csapata dr. Kozlovszky Miklós vezetésével az első magyar fejlesztésű moduláris tömeglélegeztető rendszeren, amely akár egyszerre ötven koronavírusos beteg ellátására is alkalmas lesz – tudta meg a Magyar Nemzet.

A projekt tagjai a Magyar Nemzet kérdésére ismertették: már a működő rendszer preklinikai kipróbálásának előkészítő szakaszában járnak, ami után következhet a klinikai vizsgálat, immár emberek bevonásával. A fejlesztők arról is beszámoltak, hogy a koronavírus-járvány következtében növekvő és szigorodó követelmények újabb feladatokat állítanak eléjük, így jelenleg egy konténerbe beépíthető prototípus kialakításán dolgoznak.

– számolt be a Magyar Nemzetnek a MassVentil Projekt szakmai csapata. Az első, magyar fejlesztésű tömeglélegeztető rendszert tervező önkéntes csoport tagjai a fejlesztés jelenlegi fázisait ismertetve elmondták: az állatokon végzett tesztek során azt vizsgálják, hogy a hosszú mesterséges lélegeztetési ciklusok után se történik-e semmilyen mikroszkopikusan megfigyelhető tüdőszövet-sérülés. Ezeket a vizsgálatokat viszont embereken nem célszerű elvégezni, de ha a preklinikai vizsgálatok jól sikerülnek, következhetnek majd a klinikai vizsgálatok, immár emberek bevonásával.

PestiSracok facebook image

Elmondásuk szerint ezt a fázist a termékesítési szakasz fogja követni, amikor a prototípusból egy sorozatgyártásra alkalmas verzió készül. Ezután még különböző bevizsgálások és engedélyeztetések sora szükséges a sorozatgyártáshoz és a piacra vitelhez, amihez professzionális orvostechnikai eszközöket gyártóra van szükség. – Most azon dolgozunk, hogy egy ilyen gyártói együttműködés eredményeként a találmányból igazi piaci termék legyen – közölték a fejlesztők. Elmondásuk szerint már nagyon közel járnak a megoldáshoz, továbbá megjegyezték, hogy ez a tempó rendkívül gyorsnak számít az ilyen típusú orvostechnikai eszközök piacán, ahol a hasonló fejlesztések jellemzően négy–nyolc évig tartanak.

Az elmúlt hónapok eredményeit összegezve a projekt résztvevői azt is felidézték, hogy a forradalmi berendezés ötletét nem mindenki fogadta kitörő örömmel: Mint minden nagy léptékű innovációnak, a tömeglélegeztető rendszer koncepciójának is komolyan meg kellett küzdenie a szkeptikusokkal, ezt az akadályt bemutatókkal, műszaki leírásokkal, szakmai előadásokkal igyekszünk legyőzni, végső soron pedig egy működő prototípus önmagáért beszél. Továbbá sokat segített az is, hogy a MassVentil rendszer megnyerte az Európai Bizottság által kiírt EUvsVirus hackathon lélegeztetőgép-kategória első díját.

– fejtették ki. Eleinte a feltalálók saját maguk finanszírozták a költségeket, de a családi kasszák kerete összességében sem volt elegendő egy ilyen volumenű találmány szponzorálásához. Ezért a csapat úgy döntött, hogy közkinccsé teszi a kutatás eredményeit, aminek hatására rengeteg önkéntes szakmai és anyagi felajánlást is kaptak, így sikerült útnak indítani a komolyabb fejlesztési szakaszt is.

A projekt eredményességéhez rengeteg kisebb-nagyobb segítő kéz és elme járult hozzá, a kiemelkedő tudású szakemberektől kezdve a diákokon és a vállalatokon át egészen az elindított szakmai kommunikációs fórumukat követő több mint 1300 emberig. Egyesek természetben, mások anyagilag segítettek. Az önkéntesek között voltak, akik a konkrét probléma megoldásán dolgoztak: programoztak, szelepet gyártottak, logót vagy találmányismertetőt terveztek, vagy éppen szerszámokat és különböző eszközöket ajánlottak fel. A csapat egy része a szakmai együtt gondolkodásban vett részt, emellett sokan a projekt kommunikációját és nemzetközi megismertetését, kutatói, üzleti és intézményi kapcsolatok felépítését végezték, pályázatokat írtak, vagy éppen különböző országokban lobbiztak a fejlesztés sikeréért – sorolták. A projekt sikerét a kormány is kezdettől fogva támogatja. A fejlesztők elmondták, hogy tavasz óta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tudománydiplomáciai főosztálya is segíti a munkát azzal, hogy minden országba elküldte a MassVentil Projekt nemzetközi bemutatkozó anyagait. Szeptember elején pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium is anyagi támogatással járult hozzá a tömeglélegeztető rendszer prototípusának építéséhez.

A projekt tagjai arról is beszámoltak, hogy a koronavírus-járvány következtében növekvő és szigorodó követelmények újabb feladatokat állítanak eléjük, így jelenleg már nem csak az a cél, hogy egy vészhelyzetben alkalmazható tömeglélegeztető rendszert alakítsanak ki. A legújabb terveik kapcsán arról számoltak be, hogy a könnyű szállíthatóság és telepíthetőség kívánalmainak is igyekeznek megfelelni, és céljaik között szerepel a kritikus infrastruktúrákra jellemző folyamatos, hosszú távú és megbízható működés biztosítása, az orvosi munka hatékonyabb támogatása és ezáltal a jelenlegi páciensellátó személyi arány radikális javítása is. Ezért jelenleg egy konténerbe beépíthető prototípus kialakításán dolgoznak, amely szállítható, és akár több hétig vagy hónapig tartó biztonságos lélegeztetésre is alkalmas.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/MassVentil

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.