Pesti Srácok

Merkely Béla: folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat

Merkely Béla: folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat

December 26. délutánja óta folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni vakcinákkal – mondta a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Merkely Béla elmondta: csak a Semmelweis Egyetemen már csaknem kétezer embert oltottak be. Első nap viszonylag kevesen akartak oltást, azóta viszont, ahogy egyre többen megkapták és semmilyen mellékhatást nem észleltek, egyre többen jelentkeznek.

– mondta a rektor. Ugyanakkor megjegyezte: sokat kell még tenni, hogy a lakosság is minél szélesebb körben elfogadja az oltást és kialakulhasson a nyájimmunitás. Az oltás nemcsak az esetleges megbetegedés elkerülését segíti, hanem szinte száz százalékos védelmet jelent a szövődményes megbetegedés megelőzése szempontjából is. A Semmelweis Egyetem rektora szólt arról is: érzik, hogy a koronavírus-járvány hatására felértékelődött az orvosi hivatás és az egészségügyi dolgozók mindennapi munkája, így megnőtt a fiatalok, a most érettségizők érdeklődése az orvosi és egészségtudományi képzések iránt. Ezért minden érdeklődőt várnak a Semmelweis Egyetem január 15-én és 16-án online tartandó nyílt napjára.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.