Pesti Srácok

Olaszországban hétfőtől enyhítik a korlátozásokat, kinyitnak a múzeumok

Olaszországban hétfőtől enyhítik a korlátozásokat, kinyitnak a múzeumok

Február elsejétől Olaszország egész területén feloldják a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt szigorú korlátozásokat, ami többek között azt jelenti, hogy újraindul a vendéglátás és újranyitnak a múzeumok, például a novembertől lezárt Vatikáni Múzeum és a Colosseum is.

Az ország egyetlen régiója sem marad vörös, vagyis kiemelten veszélyes, teljesen lezárt zónában. A húsz olasz tartományból tizenöt a mérsékelten járványveszélyes sárga fokozatba kerül át. Közöttük szerepel a két legnépesebb régió, vagyis a tízmilliós Lombardia, Milánó városával, valamint a majdnem hatmillió lakosú Lazio, a főváros Rómával. Az enyhítés értelmében ismét engedélyezik a vendéglátás működését napközben: újranyitnak a hónapok óta kizárólag elvitelre dolgozó bárok, kávéházak, éttermek, és este hat óráig fogadhatják a vendégeket a megfelelő biztonsági távolság betartásával. Hétközben újranyitnak a bevásárlóközpontok, hétvégén azonban továbbra is zárva kell tartsanak. Engedélyezett a városok, települések közötti közlekedés is az egyes régiókon belül. Újranyitják kapuikat az olasz múzeumok, amelyek hétfőtől péntekig előzetes foglalással látogathatók. Február elsejétől nyit a Vatikáni Múzeum és a római Colosseum, és ismét látogathatók lesznek a pompeji ásatások is.

Az országos korlátozások között fennmarad az éjszakai kijárási tilalom, este tíztől reggel hat óráig. A rokonok, ismerősök látogatása továbbra is csak naponta egyszer engedélyezett úgy, hogy az egy háztartásban élőkhöz két felnőtt csatlakozik. Február közepéig még tilos a tartományok közötti közlekedés, hacsak nem munkavégzés vagy más súlyos indok miatt történik. Egyelőre zárva maradnak a sípályák. Narancssárga, azaz közepesen járványveszélyes zóna marad az északi Bolzano térsége, a középolasz Umbria és a déli Puglia, Szicília, Szardínia.

A november első hetétől alkalmazott szigorú korlátozások oldását az olasz egészségügyi hatóságok szerint a javuló járványadatok teszik lehetővé. A napi esetszám továbbra is 15 ezer körüli, az elhunytak száma túllépte a 87 ezret, de a hivatalos számok a kórházak telítettségének enyhülését mutatják. Olaszországban tavaly január 31-én vezették be az egészségügyi vészhelyzetet, amely azóta is érvényben van.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Maurizio Brambatti

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.