Pesti Srácok

Őrizetbe vették a szlovák pénzügyi felügyelet volt vezetőjét

Őrizetbe vették a szlovák pénzügyi felügyelet volt vezetőjét

A szlovák rendőrség korrupció és közbeszerzési eljárás befolyásolásának gyanújával őrizetbe vett több személyt, köztük a szlovák pénzügyi felügyelet egyik volt tisztségviselőjét. Az őrizetbe vettek egyike Frantisek Imrecze (képünkön), a pénzügyi felügyelet volt vezetője.

A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint az őrizetbe vételekre a rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) akciója keretében kerül sor. A "Vámszedő" fedőnevű akcióban kilenc embert vettek őrizetbe. Ennél többet a rendőrség a folyamatban lévő ügyre hivatkozva nem tett közzé. A liberális Denník N szlovák lap közlése szerint az őrizetbe vettek egyike Frantisek Imrecze, aki 2018 szeptemberéig volt a pénzügyi felügyelet vezetője. Az üggyel összefüggésben a rendőrség eljárást indított egy – a lap szerint a volt kormánypárthoz, az Irány-Szociáldemokráciához közel álló – nagyvállalkozó, Jozef Brhel ellen is, akinek testvérét ugyancsak őrizetbe vették. A TV Joj információi szerint az őrizetbe vett személyek között van Milan Grega, a pénzügyi felügyelet számítástechnikai részlegének volt vezetője is.

A NAKA már novemberben és decemberben is több, komoly visszhangot kiváltó rajtaütést hajtott végre, amelyek során főként magas rangú rendőrségi, titkosszolgálati és más állami tisztségviselőket, illetve befolyásosnak tartott gazdasági szereplőket vettek őrizetbe. Ezeknek az őrizetbe vételeknek a sorozatát élesen bírálták a jelenlegi szlovák parlamenti ellenzék legfőbb szereplői – az előző kormány politikusai –, akik azt állítják, hogy Igor Matovič kabinetje politikai küzdelemre használja a rendőrségi őrizetbe vételeket.

A ČTK cseh hírügynökség pénteki jelentése szerint a közel negyven, korábban őrizetbe vett személy mintegy fele – közöttük magas rangú rendőrségi vezetők – beismerték részességüket négy szlovákiai és több külföldi korrupciós ügyben. A rendőrség nagy mennyiségű készpénzt – feltehetőleg kenőpénzt – foglalt le – közölték ügyészek a médiával. Médiajelentések szerint Ludovit Makó, a Pénzügyi Felügyelet bűnüldözési osztályának korábbi igazgatója, akit korábban, az "Isten malmai" művelet keretében vettek őrizetbe, gyanúsítottként szintén elkezdett együttműködni a nyomozókkal. A sorozatos rajtaütések során őrizetbe vettek között volt az ügyészségi hivatal elit osztályának vezetője is. Az ügyészek pénteken nem közölték azoknak a gyanúsítottaknak a nevét, akik hajlandóak elismerni a bűnösségüket.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: TASR

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.