Pesti Srácok

Oroszországban is megjelent a vírus nagy-britanniai mutációja

Oroszországban is megjelent a vírus nagy-britanniai mutációja

Oroszországban is megjelent a koronavírus korábbinál sokkal fertőzőbb, Nagy-Britanniában azonosított változata – közölte Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője vasárnap, a Rosszija 1 orosz hírtelevíziónak nyilatkozva. A vírus változatát Nagy-Britanniából hazájukba visszatért orosz állampolgárok szervezetében mutatták ki. Popova szerint a Roszpotrebnadzor már a múlt év végén tudott arról, hogy az országban vannak a brit vírustörzzsel fertőzött emberek.

– ismertette a tisztifőorvos. Mint mondta, mindenkitől mintát vettek, és a tavalyi év végén már kimutatták a fertőzőbb brit variánst. Popova ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az úgynevezett PCR-tesztek képesek kimutatni a vírus mutációját, és az Oroszországban bejegyzett vakcinák is hatékonyak vele szemben. Oroszországban a járvány kitörése óta közel három és fél millió fertőzöttet azonosítottak, a járvány halálos áldozatainak száma több mint hatvanezer, és több mint kétmillió-hétszázezren gyógyultak meg. A lettországi egészségügyi minisztérium vasárnap megerősítette, hogy a balti országban is feltűnt a vírusmutáció.

PestiSracok facebook image

– olvasható a tárca közleményében. Dainis Sirovs, az ogrei kórház igazgatója egyébként már csütörtökön közölte, hogy Lettországban is megjelent a vírus mutációja. Az orvos szerint a kórház pácienseinél és egészségügyi dolgozóinál mutatták ki az új vírusváltozatot. A csaknem kétmillió lakosú Lettországban eddig közel ötvenezer fertőzöttet regisztráltak, akik közül nyolcszáznegyvenkilencen hunytak el a kórban. A gyógyultak száma átlépte a harmincötezret.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Árvai Károly

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.