Pesti Srácok

Pikó András felmondással fenyegette meg a háziorvosokat

null

Segítségnyújtás helyett fenyegetést kaptak Józsefváros balliberális polgármesterétől a VIII. kerületi háziorvosok. Pikó András kioktató és fenyegető levelén felháborodtak a háziorvosok, akik bocsánatkérést várnak a kerület vezetőjétől. A polgármester beosztotjai azzal mentegették főnöküket, hogy Pikó nem volt tisztában azzal, mit ír alá.

A hivatali dolgozók azzal védték be a polgármestert, hogy Pikó nem is tudott a levélről, csak automatikusan aláírta.

– mondta a Hírnyolcnak Héczey András józsefvárosi háziorvos, aki a fenyegető levél kézhez vétele után megpróbált kapcsolatba lépni a polgármesterrel. Felvet bizonyos kérdéseket, ha a polgármester azt sem tudja, mit ír alá. Ez esetben két dolog történhetett: a polgármester tudta, hogy mi áll a levélben, csak az alatta/neki dolgozó munkatársak próbálják menteni Pikó becsületét vagy a polgármester valóban nem tudta, hogy mit ír alá, az pedig súlyos hanyagságról és alkalmatlanságról tesz tanúbizonyságot.

PestiSracok facebook image

– mondta egy megsértett háziorvos, aki hozzátette: a vita eredetét, a telefonos rendszer problémáját már korábban is jelezték az önkormányzatnak.

A Magyar Nemzet korábban megírta: ahelyett, hogy Pikó informálisan kérdezett volna, kirúgással fenyegetőzött a háziorvosoknak írt erélyes hangú levelében. A polgármester tényként közölte, hogy a háziorvosok nem látják el megfelelően a munkájukat, nem veszik fel a telefont a betegeknek. Mindezt néhány kerületi lakos panaszára alapozva. Pikó András a levelében úgy fogalmazott: amennyiben a háziorvos a szerződésben vállalt kötelezettségeit írásbeli felszólítás után sem teljesíti, a szerződését az önkormányzat felmondhatja. Amit azonban Pikó András feltehetően nem tudott: a háziorvosokhoz bekötött vezetékes telefon nem jelzi ki, ha foglalt, nincs rajta hívásvárakoztatás, a hívó páciens azt szabad vonalként érzékeli. Mindemellett Józsefváros önkormányzatának honlapján, a Józsefváros.hu oldalon sokáig rosszul szerepeltek a rendelési idők, ami sok bonyodalmat okozott, ezért is gondolták a betegek azt, hogy a háziorvosok elérhetetlenek.

Az ügy érdekessége, hogy Józsefvárosban praxishiány van, nyugdíjas egészségügyi dolgozók, háziorvosok tartják rendelésüket, személyük szinte pótolhatatlan a józsefvárosi egészségügyi rendszerben. Pontosan ezért alkotta meg Kocsis Máté korábbi kormánypárti polgármester a háziorvosi életpályamodellt, hogy vonzóvá tegye a kerületi szolgálatot és működőképes maradjon a kerületi egészségügyi ellátás. Sára Botond kormánypárti polgármester idejében érkezett egy háziorvos a kerületbe az új program segítségével; az üres praxis betöltésére úgy sikerült egy idősebb háziorvost a kerületbe csábítani, hogy szolgálati lakást kapott. A baloldali polgármester, Pikó András legelső döntései között volt, hogy a hatvan felújított, közszolgálati célra kijelölt önkormányzati lakást bérlakássá nyilvánította. Holott a fideszes városvezetés határozott célja volt, hogy azokat a lakásokat olyan orvosoknak és rendvédelmi dolgozóknak ajánlja fel, akik hajlandók a kerületben szolgálatot teljesíteni. Most ez a lehetőség már nem áll fenn a jelenlegi polgármester döntése miatt, mi több: Pikó András arrogáns fellépése elriaszthatja az orvosokat a józsefvárosi munkavállalástól.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.