Pesti Srácok

fenyegetőzés

Szeretetország mindenkié: halálosan megfenyegették stábunkat az ellenbékemeneten (Videó!)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 március 15.
Szeretetországot épít Márki-Zay Péter, állítja ő. Aztán szembejön a valóság. A Kapitány programja ugyanis nem áll másból, mint a politikai ellenfelei elleni hergelésből, amit követői kiválóan magukévá is tettek: stábunkat fizikálisan és verbálisan is inzultálták az ellenzék anti-békemenetén– ironikus visszhangjaként annak a kettős beszédnek, amit az ukrajnai háború kapcsán is hallunk a baloldalról. Az ellenzéki összefogás ugyanis bár reagálva a közhangulatra, már igyekszik letagadni, hogy háborút szorgalmazó hergeléssel reagáltak az ukrajnai fejleményekre, és már a békéről papolnak nyilvánosan, a színfalak mögött azonban magyar katonákat küldenének Ukrajnába. Ahogy az Potocskáné Kőrösi Anita kiszivárgott hangfelvételéből kiderült. Ugyanígy épül idehaza is a szeretetország, hiszen Magyarországon a baloldallal kritikus sajtónak nem maradt más, mint hogy a meszesgödör és a lámpavas közül választhat, legalábbis a baloldali szeretetnyelv művelőinek nyilatkozatai szerint, amelyeket az ellenzék március 15.-ről megemlékező rendezvényén sikerült stábunknak begyűjtenie. Persze a harciasság nem meglepő, mivel a baloldal alaposan felkészítette szimpatizánsait – vélhetően a buszos utazás során, amelyet a felsorszámozott és az ellenzéki összefogás grafikus elemeivel ellátott járműveken tettek meg a pártok szervezésében. Hogyan buszoztatták a szimpatizánsokat a helyszínre, hogyan épül szeretetország és hogyan fenyegetik a kritikus újságírókat, kiderül a videóból.
Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Ps TV 2023 augusztus 30.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.