Pesti Srácok

Fegyverrel fenyegetőzött egy férfi a gyöngyösi polgármesteri hivatalban

null

A gyöngyösi polgármesteri hivatal sajtóreferensének szerdai közleménye szerint késsel és pisztollyal felfegyverkezve fenyegetőzött egy férfi az intézményben. Az elkövetőt a rendőrök elfogták.

Juhász Marianna tájékoztatása szerint a férfi felfegyverkezve érkezett ügyet intézni a hivatalba, amelynek korábban két éven át alkalmazottja volt. Helyismeretét kihasználva jutott el a polgármesteri titkárságra, ahol azzal fenyegetőzött, hogy megöli a polgármesterrel együtt a teljes városvezetést, valamint végez a járási hivatal vezetőjével is. A kiskorú gyermekét egyedül nevelő, több, rendszeresen folyósított segélyben és támogatásban részesülő elkövető azt mondta, arra is felkészült, hogy önmagával is végez – tette hozzá a sajtóreferens. Hangsúlyozta: a polgármesteri titkárság egyik munkatársnőjének rövid időre sikerült megnyugtatnia az indulatos elkövetőt, aki fegyvert fogott a városháza biztonságáért felelős ügyeletes városrendészre, majd az intézmény egy másik munkatársa el tudta venni a férfitől a kést. Ezután értesítették a rendőröket, akik rövid idő alatt a helyszínre érkeztek és lefegyverezték, majd a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra vitték a fenyegetőző férfit. Az esetről Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője annyit közölt: az elfogott negyvenhat éves helyi lakos elszámoltatása folyamatban van.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.