fenyegetőzés
Felcsúti Per név alatt likvidálnák a fideszeseket Fegyőrék
Látványosan begyújtotta a kampányrakétákat a Momentum, melynek pártelnöke, Fekete-Győr András izomból püföli a bullshit-billentyűt, legalábbis erre enged következtetni mindaz, amit a Facebookon művel. "Mr. Momó 007" ugyanis már nem csak a vasárnapokat szenteli annak, hogy részletezze, miként fidesztelenítik majd az országot, és azt sem felejti el ismételgetni, hogy ők azok, akik leváltják a "gonoszorbánt" - mármint a Momentum, akik még a parlamentbe jutáshoz szükséges minimumot sem tudták megugrani. Fegyőr elvtársért kezdünk aggódni, hiszen az eddigi hét nap helyett már csak kettőt bírt ki úgy, hogy ne vizionálja a fideszesek bebörtönzését, na és Mészáros Lőrinc rács mögé juttatását. Már neve is van az álomnak: a Felcsúti Per.Pikó András felmondással fenyegette meg a háziorvosokat
Segítségnyújtás helyett fenyegetést kaptak Józsefváros balliberális polgármesterétől a VIII. kerületi háziorvosok. Pikó András kioktató és fenyegető levelén felháborodtak a háziorvosok, akik bocsánatkérést várnak a kerület vezetőjétől. A polgármester beosztotjai azzal mentegették főnöküket, hogy Pikó nem volt tisztában azzal, mit ír alá.Lámpavassal és „fidesztelenítéssel” fenyegetőztek a momentumos képviselők – Varga Judit helyretette őket
Szarvas Koppány Bendegúz józsefvárosi momentumos képviselő tavasszal lámpavassal és akasztással fenyegette a kormánypárttal szimpatizálókat. Nem ez az egyetlen eset, hogy ellenzéki képviselők megfenyegetik a Fidesz tagjait, és közvetve szavazóikat: Fekete-Győr András egy esetben úgy fogalmazott, hogy ha az érdekük úgy hozza, akkor a jogállamiság teljes kiiktatásával elmozdítanák a törvényesen megválasztott állami vezetőket a pozíciójukból. Ezekre a kijelentésekre reagált Varga Judit.Gyurcsány után a Jobbik alelnöke fenyegette meg a jobboldali polgármestereket - Exkluzív hangfelvételt tett közzé a PestiTV
Jobboldali, az ellenzékkel egyet nem értő polgármestereket fenyeget a Jobbik alelnöke a PestiTV birtokában lévő exkluzív hangfelvételen. A PestiTV által nyilvánosságra hozott hanganyagból kiderül, Potocskáné Kőrösi Anita, a liberálissá lett Jobbik alelnöke azzal fenyegeti a Somogy megyei Somodor első emberét, hogy ha 2022-ben kormányváltás lesz, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy most milyen viszonyt ápolnak az ellenzékkel a 2024-ig hatalomban lévő településvezetők. Potocskáné Kőrösi Anita egy somodori lakossági fórumon veszítette el a kontrollt és "ment neki" a község polgármesterének.Vagyonokat eltüntető baloldali politikus fenyegeti deportálással Vidnyánszky Attilát
Gyalázatos bejegyzésben fenyegette meg deportálással egy V. kerületi baloldali önkormányzati képviselő Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnökét a Nemzeti Színház Facebook-oldalán – írja az origo.hu.Önmaga felgyújtásával fenyegetőzött egy tüntető az Európai Bizottság székháza előtt
Önmaga felgyújtásával fenyegetőzött egy tüntető szerdán az Európai Bizottság brüsszeli székháza előtt, de végül senkinek nem esett baja, a férfit pedig előállította a rendőrség.Nem oktatási, hanem politikai kérdésként kezeli a költözés ügyét a CEU
A CEU a per kilátásba helyezésével is azt bizonyíthatja, hogy nem oktatási, hanem politikai ügyként kell az egyetemmel történteket kezelni – értékelte a Magyar Időknek ifj. Lomnici Zoltán a CEU rektorhelyettesének, Enyedi Zsoltnak azt a kijelentését: nem tartja kizártnak, hogy a jövőben kártérítési pert indítanak a magyar kormány ellen. A jogász úgy véli, hogy a CEU indokolatlan vádaskodása okán inkább magyar állami szerv indíthatna kártérítési pert az intézmény és annak vezetése ellen.Megint fenyegetőzik a saját bajain sem úrrá lenni képes Ukrajna
Ukrajna megtagadhatja a belépést az országba a Kárpátalja fejlesztéséért felelős magyar miniszteri biztostól, ha Magyarország nem magyarázza meg, miért hozta létre a tisztséget – közölte Vasil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes a Jevropejszka Pravda internetes kiadvánnyal pénteken. A Miniszterelnökség közlése szerint Grezsa István majdnem három éven át dolgozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködéséért és összehangolt fejlesztéséért felelős kormánybiztosként, most csak a titulusa változott, a hozzá tartozó terület nem. Egy ukrán képviselő eközben elbocsáttatná és megfosztatná állampolgárságuktól a magyar–ukrán kettős állampolgárságú tisztségviselőket.Pszichiátriai kezelésre menekül a felelősség elől Ács momentumos, fenyegetőző polgármestere
Betegszabadságra ment, és bizalmat szavaztatott magának a képviselőtestület többségével Lakatos Béla ácsi polgármester, akit egy hete lepleztünk le. Videó- és hangfelvételeken mutattuk be, hogyan ordibál magából kikelve, hogyan fenyegeti az iskola pedagógusait és a képviselőket, sőt még helyi lakosokat is. Egy nőnek például azt mondta, hogy el lesz vágva a torka. Az ácsiaknak sikerült elérniük, hogy május 24-én rendkívüli testületi ülésen tárgyaljanak a polgármester botrányairól, legalább is azt hitték. Lakatos Béla ugyanakkor elmenekült a felelősség elől. Kedden, miközben betegszabadságát tölti, sebtében összehívta a testületet, azért, hogy lefújják a rendkívüli ülést, és ne kelljen a halálra rémített gyermekek, és tanárok szemébe nézni. Másik napirendi pontként bizalmat szavaztatott magának úgy, hogy ígéretet tett, pszichiátriára vonul és kezelteti magát. Közben az ácsiaktól újabb megdöbbentő dokumentumokat kaptunk, amelyek alapján egy kissé más a dolgok állása. Lakatos Béla a képviselőknek küldött levélben ugyanis még feltételekhez kötötte a lemondását. De nem csak ezt a levelet kaptuk meg, hanem olyan okiratot is, amely arról tanúskodik, hogy saját magával annyira meg volt elégedve Lakatos Béla, hogy háromhavi bérének megfelelő összegű jutalmat fizettetett magának.Ajánljuk még