Pesti Srácok

Republikánus szenátorok is a választás eredményének megerősítésére kérik a Kongresszust

null

Kihátrált Trump mögül a saját pártja: vasárnap tíz amerikai demokrata és republikánus szenátor arra szólította fel a szövetségi törvényhozást, hogy erősítse meg a novemberi elnökválasztás eredményét, amely szerint a demokrata párti Joe Biden legyőzte a hivatalban lévő republikánus Donald Trumpot.

Az elnököt formálisan decemberben választotta meg az úgynevezett elektori kollégium, amelynek tagjai minden államban az ottani győztes alapján adják le voksukat, amit a szövetségi törvényhozás, a Kongresszus két házának együttes ülésen kell jóváhagynia. Ezt a szavazást jövő szerdán tartják. Ha egy állam szavazatai ellen egy szenátor és egy képviselő is kifogást emel, akkor a képviselőház és a szenátus külön-külön vitát folytat és szavaz arról, hogy helyt adjanak-e a kifogásnak. Több republikánus képviselő a héten jelezte, hogy kifogást fognak emelni, és hozzájuk csatlakozott szombaton tucatnyi, szintén republikánus szenátor is, köztük a befolyásos texasi politikus, Ted Cruz. A vasárnap kiadott, kétpárti közleményben, amelyhez négy republikánus szenátor, köztük Mitt Romney egykori elnökjelölt is csatlakozott, a politikusok azt írják, hogy akik a választási eredmény megfordítását szeretnék elérni, azok szembemennek az amerikai nép világosan kinyilvánított akaratával, és egyetlen céljuk, hogy megrendítsék az ameriaiak bizalmát a már eldöntött választás eredményében.

– írják a szenátorok közleményükben. Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője a héten arra kérte párttársait, hogy ne emeljenek kifogást a választási eredmény ellen, és más szenátorok is bírálták a választási eredmény ellen voksolni készülő párttársaikat. Ben Sasse nebraskai szenátor megítélése szerint az eredmény megkérdőjelezése árt a pártnak, és árt az országnak is.

PestiSracok facebook image

Donald Trump hivatalban lévő elnök azt állítja, hogy széles körű csalások történtek és valójában ő nyerte az elnökválasztást. Emiatt több helyen is bíróságon támadta meg az elnökválasztás eredményét, amelyet azonban jogi úton nem sikerült megváltoztatnia, és az általa vitatott államok választási tisztviselői is azt állítják, hogy nem történt választási csalás, valamint a szövetségi igazságügyi miniszter is úgy nyilatkozott, hogy nem találtak olyan, csalásra utaló bizonyítékot, amely érdemben meg tudná változtatni a voksolás kimenetelét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.