Pesti Srácok

Salvini: ha Conte kormányát nem támogatja a parlament, félre kell állnia

Salvini: ha Conte kormányát nem támogatja a parlament, félre kell állnia

Egy harmadik kormánnyal is megpróbálkozik Olaszországban Giuseppe Conte miniszterelnök; azonnali lemondás helyett a parlamentben készül bizalmat kérni Stefano Polli, az ANSA olasz hírügynökség igazgatóhelyettese szerint, aki rendhagyónak nevezte a jelenlegi belpolitikai feszültséget az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva.

Giuseppe Conte csütörtökön is egyeztetett az államfővel, aki ideiglenesen a kormányfőnek adta át az agrár- és a családügyi tárcát, amelyek az Élő Olaszország (IV) pártból delegált miniszterek szerda esti lemondásával megüresedtek. Az elnöki palota közleménye szerint Giuseppe Conte lemondás helyett "elengedhetetlennek tartja a helyzet parlamenti tisztázását", vagyis a képviselőházban és a szenátusban készül bizalmat kérni. A SkyTg24 hírtelevízió szerint erre a jövő hét elején kerülhet sor. Addig a két kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) megpróbál szövetségeseket keresni egy új kormánytöbbséghez.

Stefano Polli úgy vélte, Giuseppe Conte megpróbálja a lehetetlent: egy harmadik Conte-kormány létrehozását a 2018-ban és 2019-ben alakult első kettő után. Az ANSA igazgatóhelyettese nem tudta megmondani, pontosan hány kormányválságot élt már át munkája során, hangoztatta viszont, hogy a mostani "teljesen rendhagyónak" számít. Rámutatott, hogy a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország kilépett ugyan a kormányból, a válság kirobbanása mégis késleltetett.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Stefano Polli. Biztosra vette, hogy Matteo Renzi pártja nem lesz tagja az esetleges új Conte-kormánynak a két politikus között elmérgesedett viszony miatt.

– tette hozzá Stefano Polli, aki szerint ha Giuseppe Conténak nem sikerül működésképes kormánytöbbséget prezentálnia, az államfő akár átmeneti szakértői kormány megalakításáról is dönthet. Az előrehozott választásokat az ANSA újságírója az utolsó opciónak nevezte. Stefano Polli úgy vélte, az olasz lakosság nehezen fogadja el az egészségügyi és gazdasági válságban kirobbant feszültséget.

Salvini: Olaszországnak nincsen ideje várni

– jelentette ki Matteo Salvini, a Liga és a jobbközép koalíció vezetője a római utcákon rögtönzött sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy ő is beszélt Sergio Mattarella államfővel. Hangoztatta, hogy Olaszországnak nincsen ideje várni.

– mondta Matteo Salvini.

A La Repubblica című baloldali lap számításai szerint ha most lennének a választások, a nemrégi reformmal csökkentett létszámú parlamentben a jobbközép a felsőházban 200 mandátumból 124-et, az alsóházban 400-ból 248-at szerezne meg. A parlamenti létszámcsökkentést szorgalmazó Öt Csillag Mozgalom viszont jelenlegi mandátumainak egyharmadát elveszítené, mivel népszerűsége a 2018-as parlamenti választásokon elért több, mint 32 százalékról ennek a felére süllyedt.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Ettore Ferrari

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.