Pesti Srácok

Schaller-Baross Ernő, a Fidesz-KDNP új EP-képviselője szerint kellenek a konzervatív hangok az Európai Néppártba

Schaller-Baross Ernő, a Fidesz-KDNP új EP-képviselője szerint kellenek a konzervatív hangok az Európai Néppártba

Mindenképpen szeretne részt vállalni a Fidesz és az Európai Néppárt közötti párbeszédben Schaller-Baross Ernő. A Fidesz-KDNP új európai parlamenti képviselője erről a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt, amely kedden jelent meg. A politikus emlékeztetett arra is, hogy lakosságarányosan a Fidesz-KDNP-delegáció a legerősebb a néppártban, a tagpártok közül messzemenőkig ez a lista érte el a legjobb eredményt 2019-ben.

– mondta Schaller-Baross Ernő a Magyar Nemzetnek. Úgy vélte, hogy az év legfontosabb feladata a koronavírus-járvány megfékezése lesz, politikai pártállástól függetlenül ezt kell segítenie mindenkinek.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Schaller-Baross Ernő megerősítette, hogy az uniós parlamentben a jogi és a foglalkoztatási szakbizottságok tagja lesz, és elmondta, hogy mindkét bizottság várhatóan a figyelem előterébe kerül az elkövetkező időszakban. A jogi bizottságban például folytatják a munkát azzal a céllal, hogy az uniós intézmények működésük során ne lépjék túl azokat a jogi kereteket, amelyeket a szerződések előírnak. A politikus úgy fogalmazott: folyamatosan a tagállamokon kérik számon a jogállamiságot, holott azokat az uniós szerveknek ugyanúgy be kellene tartaniuk. Szintén a bizottsági munkával kapcsolatban a képviselő kiemelten fontosnak tartja, hogy az online platformok működésére stabil jogi keretet kell létrehozni, különös figyelemmel arra, hogy korlátok közé szorítsák ezen high tech-impériumok azon gyakorlatát, amely súlyosan sérti a szólásszabadság elvét és gyakorlatát.

Schaller-Baross Ernő elmondta azt is, hogy célja a magyar kis- és középvállalatok, mikrovállalkozások érdekeinek előtérbe helyezése. A jogi bizottságban több olyan javaslat is folyamatban van, amely a fenntarthatóság, a fair trade, az elszámoltathatóság elveinek olyan értelmezést ad, amely a kis- és középvállalatok számára súlyos terheket jelentő intézkedésekhez, ésszerűtlen adminisztratív terhekhez vezet.

Forrás: magyarnemzet.hu, MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.