Pesti Srácok

Schaller-Baross Ernőt jelöli az új európai parlamenti képviselőnek a Fidesz-KDNP

Schaller-Baross Ernőt jelöli az új európai parlamenti képviselőnek a Fidesz-KDNP

Schaller-Baross Ernőt, a Miniszterelnökség jelenlegi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárát jelöli a Fidesz-KDNP a lemondás miatt megüresedett európai parlamenti (EP-) képviselői helyre – közölte a Fidesz kedden. Közleményükben idézték Schaller-Baross Ernőt, aki hangsúlyozta: több mint tízévnyi külpolitikai szakmai tapasztalattal meggyőződése, hogy a 21. században az európai együttműködés keretei között erős nemzetekre, szuverén államokra és a józan konzervativizmus hangjára van szükség.

Az Európai Unió érték, de nem önmagában vett cél, hanem eszköz a magyar érdekek képviseletében és a magyar sikerek elérésében – fogalmazott a jelölt, hozzátéve, hogy EP-képviselői megbízatása során is ebben a szellemiségben kíván dolgozni Magyarország és a magyar nemzethez tartozó valamennyi polgár érdekében. A Fidesz kommünikéje ismertette Schaller-Baross Ernő életrajzát is. Eszerint a kormánypártok jelöltje 1987-ben született Budapesten, 2010-ben szerzett jogi diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2002 óta a Fidelitas, 2010-től pedig a Fidesz tagja. Egyetemi évei alatt gyakornokként dolgozott az Országgyűlés Képviselői Irodaházában. A németül és angolul beszélő szakember 2010 és 2012 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárságának külügyi kapcsolatokért felelős munkatársa, 2012 és 2018 között a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány külügyi igazgatója, illetve az Országgyűlés alelnökének külügyi tanácsadója volt. 2017 és 2018 között a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének külügyi tanácsadójaként tevékenykedett. 2018-tól a Miniszterelnökség nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Szájer József 2020 novemberének végén mondott le – december 31-ei hatállyal – EP-képviselői tisztségéről, ezért kellett a Fidesz-KDNP-nek új képviselőt jelölnie.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/ PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.