Pesti Srácok

Simicskó: A frontvonalak most a kórházainkban vannak, az első sorban küzdő embereink pedig az orvosok és az ápolók

null

Minket, magyarokat sokszor próbára tett már a sors. Hol külső hatalmakkal kellett megküzdenünk szabadságunkért, hol különböző katasztrófák kényszerítettek helytállásra – írta a Kereszténydemokrata Néppárt az MTI-hez eljuttatott közleményben. Hangsúlyozták: a napjainkban sújtó világjárványban honfitársaink egészségéért, életéért össze kell fognunk, a KDNP szerint a frontvonalak most a kórházainkban vannak, az első sorban küzdő embereink pedig az orvosok és az ápolók.

Tavasz óta szembesült vele Európa, így Magyarország is, hogy egy vírus néhány hét leforgása alatt országokat, kontinenseket tud lebénítani, ezrek életét elvenni és még többeket képes munkahelyeiktől, terveiktől megfosztani – olvasható a KDNP frakcióvezetőjének közleményében. Simicskó István ebben azt is aláhúzta:

– fogalmazott Simicskó István. A KDNP frakcióvezetője hozzátette: bíznak abban, hogy az új esztendő elhozza mindannyiunk számára a vakcina segítségével a koronavírus elleni győzelmet, hogy végre ismét a megszokott békés életünket élhessük. Hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Az MTI-nek eljuttatott közleményben egyúttal a Kereszténydemokrata Néppárt nevében kívánt minden honfitársunknak békés, boldog, egészségben gazdag új esztendőt!

Forrás: MTI, fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.