Pesti Srácok

Szicíliában köthet ki az Ocean Viking csaknem négyszáz migránssal a fedélzetén

null

A szicíliai Augusta kikötőjében kapott kikötési engedélyt az olasz hatóságoktól az Ocean Viking mentőhajó, amely az utóbbi napokban háromszázhetvennégy migránst vett fel fedélzetére a Földközi-tengeren. A hajó kikötőbe érkezéséről az SOS Méditerranée nevű francia civil szervezet adott hírt vasárnap.

A civil szervezet tájékoztatása szerint egy terhes nőt már átszállítottak légi úton a dél-olaszországi Lampedusa szigetére, így a fedélzeten háromszázhetvenhárom migráns maradt. A legénység Máltához és Olaszországhoz fordult kikötési engedélyért. A hajó várhatóan hétfőn érkezik meg a szicíliai kikötőbe.

Az illegális bevándorlók többsége Fekete-Afrikából – Guineából, Szudánból, Sierra Leonéból, Kamerunból, Maliból – indult útnak, százhermincegyen közülük felnőtt kíséret nélküli fiatal. Líbia az Európába irányuló migráció egyik legfontosabb tranzitországa. Az ENSZ becslései szerint mintegy hétszázezer migráns tartózkodik a káoszba süllyedt észak-afrikai állam területén, nagy részük Olaszországon keresztül az Európai Unió területére akar eljutni. Az olasz belügyminisztérium szerint 2020-ban több, mint harmincnégyezer migráns érkezett az országba a tengeren keresztül, többek között tunéziaiak, bangladesiek és elefántcsontpartiak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Francesco Ruta

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.