Pesti Srácok

Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat

Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat

Az Oktatási Hivatal csütörtöki közleménye szerint szombaton tíz órától írnak központi középfokú felvételi vizsgát a klencedik évfolyamra, a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok. Az írásbeliket az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával rendezik meg.

A kilencedik évfolyamra felvételizők írásbelijére több, mint hatvankétezren jelentkeztek, a hat évfolyamos gimnáziumi írásbelin több, mint nyolcezeregyszázan, a nyolc évfolyamoson több, mint ötezerkétszázan vesznek részt. A tanulók magyar nyelvből és matematikából vizsgáznak. Az Oktatási Hivatal kiemelte: a diákok számára úgy kell ülőhelyet biztosítani, hogy tartható legyen a legalább másfél méter védőtávolság, ennek érdekében egy teremben legfeljebb tízen tartózkodhatnak. Minden vizsgahelyszínen megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell biztosítani. A felügyelő tanároknak kötelező, a vizsgázóknak ajánlott a védőmaszk viselése.

Azok a felvételizők, akik a január 23-i vizsgán alapos indokkal nem tudnak részt venni, a január 28-i pótló írásbelin vizsgázhatnak. Idén a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel még egy pótidőpontot jelöltek ki: a február 5-i alkalmon kizárólag azok vehetnek részt, akik jelentkeztek a vizsgára, ám – igazoltan – az előző két vizsganap egyikén sem tudtak megjelenni koronavírus-fertőzés, hatósági karantén vagy egyéb, elháríthatatlan ok miatt. Ismétlésre nincs mód, mindenki csak egyszer vizsgázhat.

A 2020/2021-es tanév felvételi eljárásában ötszázharmincöt középiskola (negyvennyolc százalék) határozta meg egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkezők előzetesen részt vegyenek a központi írásbeliken. A vizsgával kapcsolatos további információk az Oktatási Hivatal honlapján olvashatók.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?