Pesti Srácok

Több ezer telefonhívással zaklatta féltékenységből volt barátját egy fiatal férfi

Több ezer telefonhívással zaklatta féltékenységből volt barátját egy fiatal férfi

Féltékenységből és haragból több ezer telefonhívással zaklatta volt barátját és a hozzátartozóit egy 23 éves férfi, akit emiatt pénzbüntetésre és közérdekű munkára ítélt a bíróság – közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője hétfőn. Dobó Dénes közleménye szerint a Debreceni Járásbíróság január 21-én előkészítő ülésen hirdetett határozatot az ügyben. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, amit a bíróság elfogadott.

A két férfi – a vádlott és a sértett – 2017-ben ismerkedtek meg, majd baráti viszony alakult ki köztük. Később a vádlott jelezte, hogy ő többet érez barátságnál, ezért a sértett 2018 áprilisában minden kapcsolatot megszakított vele. A vádlott több telefonról is próbálta elérni a sértettet, majd miután nem járt eredménnyel, a hozzátartozóit hívogatta. Ezután pedig, féltékenységből és haragból az öt sértettet rendszeresen és tartósan háborgatta: 2018 áprilisa és júliusa között 3850 alkalommal zaklatta őket telefonon. Ezen túlmenően a vádlott többször átirányította a sértettek telefonszámára érkező hívásokat a saját hívószámára. A hívásátirányításokat telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, a szolgáltatónál felmerült adminisztrációs hiba miatt tudta eredményesen kezdeményezni. A bíróság a büntetlen előéletű vádlottat ötrendbeli zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek, ezért 168 ezer forint pénzbüntetést és 150 óra közérdekű munka büntetést szabott ki rá. Az ítélet jogerős – jelezte a szóvivő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Paul Braven

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."