Pesti Srácok

Tóth Bertalan sokat köszönhet a cigicsempész Legény Zsoltnak

Tóth Bertalan sokat köszönhet a cigicsempész Legény Zsoltnak

A cigarettacsempészéssel vádolt Legény Zsolton is nagyban múlt, hogy az MSZP legkudarcosabb elnöke, Tóth Bertalan a párt vezetője maradhasson, Kunhalmi Ágnes pedig társelnök lehessen. Legény a szocialisták etikai és fegyelmi tanácsának elnökeként asszisztált Mesterházy Attila tervezett, illetve számos, az MSZP vezetését bíráló képviselő tényleges kiszorításához – írja a Magyar Nemzet.

Mintegy 11 500 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak és foglaltak le az ukrán hatóságok Legény Zsoltnál, aki 2006 és 2014 között volt az MSZP parlamenti képviselője, de később is a szocialisták Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alelnökeként, nem utolsósorban pedig a párt országos etikai tanácsának elnökeként dolgozott – írtuk portálunk korábbi cikkében tavaly decemberben. Érdemes felidézni, hogy Legény az utóbbi pozíciója kapcsán nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az MSZP legkudarcosabb elnöke, Tóth Bertalan a párt vezetője maradhasson, Kunhalmi Ágnes pedig társelnök lehessen. Ehhez mindenekelőtt az MSZP élére visszatérni készülő Mesterházy Attilát akarta kizáratni a pártvezetés.

Az egykori elnök ügye még 2019 márciusában került a Legény Zsolt vezette tanács elé azzal a váddal, hogy kiszivárogtatta a párt európai parlamenti listájáról vitatott körülmények között megtartott szavazás részleteit – írja a Magyar Nemzet. Mesterházyt azzal is gyanúsították, hogy Tóth Bertalan ellen kampányol. Tóth ekkor azonnali vizsgálatot rendelt el, és soron kívül kérte a Legény által vezetett tanács összehívását. Ez meg is történt, ám minden bizonnyal az EP-választás előtti pártszakadástól tartva a kizárásból végül semmi sem lett. A pártvezetés ugyanakkor nem tett le Mesterházy ellehetetlenítéséről: a tavaly szeptemberben megtartott tisztújító kongresszus előtt elérték, hogy a volt elnök végül ne mérettesse meg magát, így Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes riválisok nélkül lett az MSZP társelnöke.

A trükkök százai közé tartozott a vitatott online szavazás bevezetése, a harminc év óta sosem alkalmazott zárt listás voksolás alkalmazása, nem utolsósorban pedig az MSZP Pest megyei szervezeteinek feloszlatása – írja a Magyar Nemzet. Utóbbi azért volt különösen fontos, mert a tisztújító kongresszusi küldötteinek tíz százalékát a Pest megyei szocialisták adták – volna –, akik köztudottan Mesterházy támogatói voltak. A Legény Zsolt által vezetett tanács fegyelmi eljárást indított Kovács Barnabás korábbi választmányi elnökhelyettes, a felfüggesztett Pest megyei elnökség vezetője ellen, három párttagot pedig azért függesztettek fel, mert a Facebookon olyan írásokat tettek közzé, amelyek a pártvezetés szerint ­bántók voltak az MSZP-re nézve. A kongresszus előtt ugyancsak egy Facebook-bejegyzés miatt függesztették fel Dobák István csepeli elnökségi tagot is, egyúttal kezdeményezték a kizárását. Dobák bűne szintén az volt, hogy egy írásában bírálta a pártvezetést.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: mszp.hu

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.