Pesti Srácok

Továbbra is folyik a nyomozás az Altus-ügyben

Továbbra is folyik a nyomozás az Altus-ügyben

Bár gyanúsítotti kihallgatásra egyelőre nem került sor, a BRFK-nál zajlik a nyomozás, amit az Altusnál folytatott jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett gyanújával indítottak. Ismert: a bíróság a napokban kimondta, hogy helytálló volt Deutsch Tamás állítása, miszerint Gyurcsányék a családi cég által elnyert uniós pályázati pénzből adtak kölcsön nyolcvanmillió forintot Czeglédy Csabának.

A Magyar Nemzet cikkében arról ír: az Altus Portfólió Kft.-nél folytatott hitelezési gyakorlat miatt lassan két éve rendelt el eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett gyanújával; a társaságot ekkor még Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára vezette. Az ügyben a nyomozás folyamatban van, ez idáig gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a BRFK, hozzátéve, hogy az eljárásról nem kívánnak bővebb információt adni. Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank még 2018 augusztusában tizenötmillió forint bírságot szabott ki a Dobrev vezette Altus Portfólióra engedély nélküli pénzkölcsönnyújtás miatt, és azonnali hatállyal megtiltotta a jogsértő szolgáltatás folytatását, egyúttal büntetőfeljelentést tett az ügyben. A jegybank megállapította, hogy a társaság két év alatt mintegy négyszázmillió forintnyi kölcsönt nyújtott jogosulatlanul magánszemélyeknek, társaságoknak, köztük a mintegy 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégének. Közösségi oldalán Dobrev Klára ekkor még azt fejtegette, hogy csupán

Mindez azért is érdekes, mert amikor Deutsch Tamás 2017-ben arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy az ­Európai Bizottság mintegy másfél milliárd forint összegben adott megbízást az Altus vezette konzorciumnak, Gyurcsány Ferenc cége pedig az ebből származó bevételéből nyolcvanmillió forintot juttatott a rendkívül súlyos bűncselekménnyel gyanúsított Czeglédy Csabának, az Altus feljelentette a Fidesz EP-képviselőjét, akit a bíróság első fokon elmarasztalt. A legfelsőbb döntéshozó Kúria azonban a napokban Deutschnak adott igazat. A Kúria a döntésében kiemelte, hogy a Deutsch Tamás által elmondottak közérdeklődésre számot tartó témában hangzottak el, kritikai álláspontként, mely mondandó lényege az volt, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök családi cége európai uniós forrásokhoz jutott, majd kölcsönt adott Czeglédy Csabának, aki ellen a közlés időpontjában költségvetési csalás miatt volt folyamatban büntetőeljárás. Az Altus nem mellesleg a DK-nak is adott kölcsönt: 2017 májusában, júniusában, illetve szeptem­berében húsz, tizenöt, illetve ötven, azaz összesen nyolcvanötmillió forintot, kétszázalékos kamattal.

PestiSracok facebook image

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.