Pesti Srácok

Vádat emeltek három, a Capitolum ostromában részt vevő gyanúsított ellen

null

Vádat emeltek egy szövetségi bíróságon három, az amerikai kongresszus ostromában részt vevő gyanúsított ellen – közölte szombaton az amerikai igazságügyi minisztérium.

A gyanúsítottak egyike, az arizonai Jacob Anthony Chansley, álnevén Jake Angeli feltehetően az a személy, aki emberek gyűrűjében látható a törvényhozás épülete elleni szerdai ostromkor készült egyik fényképfelvételen. Chansley szarvakkal ékesített medvebőr fejdíszével, vörös, fehér és kék arcfestékkel bemázolt arccal, csupasz felsőtettel, amerikai zászlóval felszerelt lándzsával pózolt a tömegben. Az összeesküvés-elméleteket terjesztő, szélsőséges QAnon mozgalom tagját jogtalan behatolással és rendzavarással vádolják. Azt nem közölték pontosan, hogy hol tartják őrizetben, csak annyit tudni, hogy először hétfőn jelenik meg a bíróságon.

Mentőbe tesznek egy embert az amerikai törvényhozás washingtoni épülete, a Capitolium előtt 2021. január 6-án, miután Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök támogatóinak egy csoportja betört az épületbe. Forrás: MTI/AP/Jacquelyn Martin

Egy másik személyt, Adam Johnsont a jogtalan behatolás és a rendzavarás mellett lopással is megvádolták. Johnson az, aki vélhetően ellopta Nancy Pelosinak, a képviselőház demokrata párti elnökének a szószékét. Az egész világot bejárt fotón az volt látható, hogy a férfi ezzel a pulpitussal az egyik kezében, a másikkal integetve a törvényhozás folyosóján lépked. A hatóságok egy harmadik ember, Derrick Evans, a nyugat-virginiai képviselőház tagja ellen is vádat emeltek. Az ügyészség tájékoztatása szerint Evans megosztott egy videofelvételt arról, ahogy behatolt a kongresszusba. A 35 éves férfi szombaton lemondott tisztségéről. Közleményében azt írta, teljes mértékben felelősséget vállal tettéért, mélységesen sajnálja azt a sérelmet, fájdalmat vagy zavart, amit családjának, barátainak, választóinak és nyugat-virginiai társainak okozott.

PestiSracok facebook image

A hatóságok pénteken őrizetbe vették azt a férfit, aki szerdán részt vett a Capitolium ostromában és egy fénykép tanúsága szerint beült a képviselőház elnökének az irodájába, majd feltette a lábát az asztalra. A 60 éves Richard Barnett ellen tiltott helyre történő engedély nélküli behatolás, garázdaság, köztulajdon eltulajdonítása a vád, mivel magával vitt több levelet. Mindezért legfeljebb egy év börtön fenyegeti.

Donald Trump republikánus párti amerikai elnök tüntető támogatóinak egyike Nancy Pelosi képviselőházi elnök irodájában, miután a tüntetők betörtek az amerikai törvényhozás washingtoni épületébe, a Capitoliumba 2021. január 6-án. A támadás miatt félbeszakították a kongresszus két házának ülését, amelyen várhatóan hivatalosan is véglegesítik a demokrata párti jelölt, Joe Biden győzelmét hozó november 3-i amerikai elnökválasztás eredményét. Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Az igazságügyi tárca további 14 ember ellen emelt vádat. Az egyik gyanúsítottat azért vádolták meg, mert a törvényhozás épületének közelében leparkolt autójában gyújtóeszközök és fegyverek voltak. Egy férfit, akit az ostromkor történt események és fenyegetések kapcsán hallgattak ki, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökeinek elmondta, hogy csütörtökön érkezett Washingtonba, egy nappal lekésve a tüntetésről. Cleveland Meredithet egy géppuskával, pisztollyal és több száz lőszerrel vették őrizetbe azt követően, hogy az FBI egy ügynöke elolvasta a férfi Pelosinak címzett fenyegetését az egyik helyi tévé hírsávján. Ebben kilátásba helyezte, hogy golyót ereszt a képviselőház demokrata párti elnökébe és teherautójával keresztül hajt rajta.

A szenátus hírszerzési bizottságának leendő elnöke, Mark Warner 11 mobilszolgálató és közösségi médiavállalat vezetőjének írt levelében arra szólított fel a cégeket, hogy őrizzék meg a törvényhozás épülete elleni ostrommal kapcsolatos tartalmakat és metaadatokat. Levelében Warner hangsúlyozta: a rendbontók dokumentálták és megosztották a közösségi oldalakon és SMS-ekben az eseményeket.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Twitter