Pesti Srácok

Vakcinamizéria: az AstraZeneca is kevesebb oltóanyagot szállít az EU-ba

Vakcinamizéria: az AstraZeneca is kevesebb oltóanyagot szállít az EU-ba

Gyártási gondok miatt hatvan százalékkal, 31 millió adagra csökkenti az első negyedévben az Európai Uniónak szánt vakcinaszállítmányokat az AstraZeneca brit gyógyszergyár – közölte egy magas rangú uniós vezető a Reuters brit hírügynökséggel. A cég március végéig mintegy nyolcvanmillió adag védőoltást tervezett szállítani az EU 27 tagországának – közölte a nevének elhallgatását kérő, a tárgyalásokban részt vevő illetékes.

A gyógyszergyár korábban több, mint nyolcvanmillió adag szállítását ígérte a második negyedévben, de most nem tudott szállítási célkitűzéseket megadni az április-júniusi időszakra a gyártással összefüggő problémák miatt – mondta az illetékes. A cég a partnere, a Novasep által Belgiumban működtetett vakcinagyár gyártási gondjai miatt kellett csökkentenie a szállításokat az illetékes szerint. A szállítások csökkentését az AstraZeneca szóvivője is megerősítette az AFP francia hírügynökségnek.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) január 12-én jelentette be, hogy megkapta az engedélyezési kérelmet az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinára. Az EMA akkor azt közölte, hogy január 29-én fognak dönteni.

PestiSracok facebook image

– mondta a szóvivő.

Az Európai Bizottság eredetileg négyszázmillió adag vakcinát kötött le. Sztella Kiriákidész, az EU egészségügyi biztosa Twitter-üzenetében elégedetlenségét fejezte ki a szállítások csökkentése miatt.

– írta. Az Oxford/AstraZeneca úgynevezett vektorvakcinája előállítása olcsóbb, mint a RNS-hírvivő módszeren alapulóké, könnyebb a szállítása és a tárolása is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.