Pesti Srácok

Varga Judit: A családok kiemelt szerepet töltenek be a fenntartható fejlődésben

null

A családok kiemelt szerepet töltenek be a fenntartható fejlődés gyakorlati megvalósításában – olvasható az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán kedden közzétett bejegyzésben. Varga Judit úgy fogalmazott, hogy a gyermekes családok jellemzően jobban figyelnek a környezet védelmére és aktívan elkötelezettek a környezetvédelem iránt, így nem a problémát, hanem a megoldást jelentik a környezet számára.

A koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítás egyik legfontosabb kérdése a körforgásos gazdasági modellre történő átállás felgyorsítása, amelyet Magyarország kiemelt céljának tekint – írta –, összhangban a klíma- és természetvédelmi akciótervben foglaltakkal. Az energia- és anyagtakarékos, valamint klímabarát gazdaság kialakítása biztosíték arra, hogy minden most élő és a jövőben megszülető magyar ember egészséges, tiszta környezetben élhessen – hangsúlyozta. Erről és az Európa Unió jövőjét érintő további kihívásokról egyeztettem ma a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökével, Kardosné Gyurkó Katalinnal és a szervezet elnökhelyettesével, Joó Kingával. Hiszem, hogy Európa jövőjét az erős nemzetállamok fogják meghatározni, amelyek építőkövei az erős családok – olvasható Varga Judit Facebook-oldalán.

Forrás: MTI; Fotó: Varga Judit hivatalos Facebook-oldala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.