Pesti Srácok

Világháborús bombát hatástalanítanak éjjel a Kerepesi úton

null

Világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei ma éjjel Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. Este lezárják a környéket. Az intézkedések a Keleti pályaudvar éjszakai forgalmát is érintik.

Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-nek elmondta: szerdán a Kerepesi út 17. számnál, az egykori gumigyár területén zajló építkezés során került elő egy 1938-ban, Magyarországon gyártott, ötven kilogrammos légibomba. A robbanótest élesített, mágneses gyújtószerkezettel van ellátva. Ezért a hatástalanítás idejére nagyjából háromszáz méter sugarú körben ki kell üríteni az épületeket, és lezárni a közlekedési útvonalakat.

A rendőrség tájékoztatása szerint este fél 8-tól kiürítik a VIII. kerületi Asztalos Sándor út 7. és 8. szám alatti társasházat. Emellett péntek este fél 9-től szombaton hajnali 2 óráig lezárják az Asztalos Sándor utat a Kerepesi út és a Ciprus utca között, továbbá 21.45-től szintén szombat hajnali 2 óráig a Kerepesi utat a Dózsa György út és a Baross tér között – közölték.

A Mávinform azt közölte: a Keleti pályaudvar és Ferencváros, valamint a Keleti és Kőbánya felső között 22.30-tól szünetel a vonatközlekedés várhatóan szombaton hajnali 1 óráig. A forgalomkorlátozás 14 személyszállító vonat közlekedését érinti. A lezárás ideje alatt a Budapest–Győr–Hegyeshalom és a Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vonalak Keleti pályaudvar és Ferencváros, valamint a Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba és a Budapest–Hatvan–Miskolc vonalak közös szakaszán, a Keleti és Kőbánya felső között pótlóbuszok közlekednek néhány éjszakai vonat helyett. A 347-es számú, Bécsből Bukarestbe közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat nem megy be a Keleti pályaudvarra. Az információs térképek megtekinthetők a MÁV-csoport weboldalán. Szombat hajnalban menetrend szerint megindulhat a vasúti közlekedés a Keleti pályaudvarról – közölték.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.