Pesti Srácok

Az ukrajnai magyar kisebbséggel szembeni nyomásgyakorlásra hívta fel a figyelmet a KMKSZ

null

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) üdvözli az Ukrajna és Magyarország megromlott kapcsolatainak helyreállítását célzó törekvéseket, amelyeket a januárban megtartott kétoldalú külügyminiszteri találkozó is jelez, felhívja viszont a figyelmet a kárpátaljai magyar kisebbséggel szembeni állambiztonsági eszközökkel folytatott politikai nyomásgyakorlásra – áll a szövetség közleményében.

A KMKSZ választmánya által kiadott közlemény szerint mindenképp biztató, hogy a felek egyetértettek a párbeszéd folytatásában, s hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter külön biztosította kollégáját, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert: az ukránoknak semmi alapjuk nincs feltételezni, hogy az ukrajnai magyarok hajlanának a szeparatizmusra. A közlemény szerint hasonló véleményen van Kárpátalja megye volt kormányzója, a Kárpátalja megyei közgyűlés jelenlegi elnöke, Olekszij Petrov is, aki az ukrán sajtónak adott interjúiban többször is kijelentette, hogy Kárpátalján nem magyar szeparatizmus, hanem orosz agresszió van jelen.

– mutatott rá a KMKSZ. A szövetség megdöbbenéssel tapasztalja, hogy egyre több olyan törvénytervezetet regisztrálnak, amely korlátozná a kisebbségek jogait, ellentétes Ukrajna alkotmányával és törvényeivel. A nemzetiségi szimbólumok, úgymint a nemzeti trikolór, a himnusz, a címer használatát a kulturális autonómia keretén belül Ukrajna alkotmánya és az 1992-es nemzetiségi törvény is biztosítja. A szürtei kistérségben a +nemzeti imádság+ eléneklése kapcsán indított eljárás és a hazaárulással való megvádolás példátlan eset a független Ukrajna eddigi történetében – írták. Ezzel arra utaltak vissza, hogy a kárpátaljai Szürte településen az október végén megválasztott magyar nemzetiségű helyi képviselők az ünnepélyes beiktatási ülés végén – még november 21-én – elénekelték a magyar himnuszt. Az esetről titokban készített videofelvétel alapján az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) december elején vizsgálatot indított annak kiderítésére, jogszabályba ütköző volt-e a magyar himnusz eléneklése az ülésen. A KMKSZ továbbra is úgy véli, a szürtei eset is annak a koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásnak a része, amelynek célja a magyar szervezetek tevékenységének ellehetetlenítésén túl a kárpátaljai magyarság és vezetőinek megfélemlítése.

PestiSracok facebook image

– szögezték le közleményükben. A közlemény szerint a KMKSZ aggasztónak tartja az elmúlt hetekben bekövetkezett intézkedéseket az ukrán vezetés részéről a sajtószabadság korlátozása terén is, utalva a Viktor Medvedcsuk Moszkva-barát oligarchához, az Ellenzéki Platform – Életért parlamenti párt vezetőjéhez köthető három ukrán tévécsatorna beszüntetésére. Nyugtalanságra ad okot az is – olvasható a közleményben –, hogy az ukrán sajtóban újra erősödött a magyarellenes médiakampány, és folytatódnak a magyarellenes akciók. A közlemény szerzői hozzátették, örömmel értesültek arról, hogy idén is folytatódnak az anyaország által indított szociális programok és gazdasági támogatások, amelyek az elmúlt években is nagyban segítették a Kárpátalján élő közösség megmaradását, vidékük fejlődését.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nemes János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.